Nokia 3310 Chat Phone

Kővári Ádám Kővári Ádám, 2000. szeptember 2. 17:58
A Nokia bejelentette, hogy megkezdik az új, chatfunkcióval is ellátott mobiltelefonjaik forgalmazását.
A pénteki bejelentés szerint az új Nokia 3310 az olcsó telefonok családjába tartozik. A készülék célja, hogy erősítse gyártója pozícióját a piacon. Nagy mennyiségben kerülnek legyártásra, a remények szerint az új széria folytatja majd a 3210-es előd sikertörténetét. Főként a fiatalokat célozzák meg a készülékkel.

A cég szerint a Nokia 3310 elsősorban azok között arat majd sikert, akik sokszor használják az SMS-szolgáltatást, mert a telefon az SMS-küldési folyamatot leegyszerűsíti, a szöveg hossza pedig az SMS-énél háromszor hosszabb is lehet. A telefonba beépített csevegőfunkció segítségével úgy cseveghetünk valakivel szövegesen, ahogyan azt az interneten is megszoktuk.

A Reuters szerint a telefon a jövő héten kerül a boltokba a Nokia 6210-essel egyetemben, amelynek legfőbb újdonsága a kétsávos WAP-szolgáltatás.