Filmgyártásra készül az Amazon online

MTI Sajtóadatbank, 2015. január 21. 08:41

Az Amazon áruház korábbi televíziós sikereire építve filmek gyártására készül, amelyeket mozikban mutatnának be és játszanának, majd két hónapon belül feltennék őket a Prime nevű videoszolgáltatásukra - közölte az internetes konszern.

Ezzel nagyon lerövidül az az általában nagyjából egyéves várakozási idő, amíg egy film online elérhető lesz. A cég a független filmekre koncentrál, amelyek költségvetése 5 millió és 25 millió dollár (1,3 milliárd - 7 milliárd forint) között van – közölte Sally Fouts szóvivő.

 

A lépés azt mutatja, hogy az Amazon egyre erősebben érdeklődik a digitális média iránt, néhány nappal korábban ugyanis szerződést írt alá Woody Allen rendezővel egy tévésorozat készítésére. Egyik saját gyártású sorozata, a Transparent online programjai közül elsőként nyert idén Golden Globe-díjat, ezzel a cég betört a televíziózás élmezőnyébe.

 

Riválisával, a csak netes tévézéssel foglalkozó Netflixszel szemben az Amazon Prime videoszolgáltatását csomagban árulják az online áruházban évente 99 dollárért (27 ezer forint).

 

Az Amazon közölte: első lépésként felvették Ted Hope-ot, olyan független filmek producerét, mint a Tigris és sárkány vagy az Evés, ivás, férfi, nő. Roy Price, az Amazon Studios alelnökeszerint céljuk, hogy nagyjából 12 filmet készítsünk évente, a gyártást idén elkezdjük.