Az első hazai Big Data állásbörze

forrás: Prím Online, 2015. június 2. 08:16

Az elmúlt hónapokban Budapestre irányult a Big Data világ figyelme, miután a szektor meghatározó cégeitől egymás után érkeztek a magyar vonatkozású hírek.

Budapestre jön a Cloudera és a Hortonworks

 

Először a Hadoop szállítók között árbevétel terén vezető Cloudera jelentette be, hogy a fővárosban nyitja meg első európai fejlesztő- és support központját, amelyet néhány év alatt 100 fősre tervez növelni. A Cloudera Magyarország irodájának a Bank Center ad otthont, a hivatalosan április óta működő cég már meg is kezdte a toborzást.

 

Nem sokat késett a válasszal a nagy konkurens Hortonworks sem, aki egy felvásárlással jelent meg a hazai IT térképen. Az alig több mint egy éves SequenceIQ felhőalapú Big Data környezetek menedzselését segítő nyílt forráskódú szoftvereket fejleszt. Az akvizíció lezárulta után a Hortonworks részévé váló csapat továbbra is Budapesten fog dolgozni, és szintén jelentős létszámbővítést tervez.

 

Egyre keresettebbek a hazai szakemberek

 

Mindkét cég döntésének egyik meghatározó szempontja a hazai, kiemelkedően jónak számító szakemberi gárda volt, ami jó alapul szolgál a növekedési tervekhez. Azonban már a két vezető Hadoop szállító megjelenéséig is jelentős volt a kereslet itthon a Big Data és data scientist szakemberek iránt.

 

Ennek egyik forrása az, hogy egyre több magyar startup cég fejleszt globális piacra szánt adatalapú termékeket és szolgáltatásokat. Említésre méltó példa a webes ruházati áruházaknak analitikai megoldásokat szállító Secret Sauce Partners vagy az online csalásfelderítésben utazó Enbrite.ly. Az ígéretes új területekre dinamikus rámozduló startupok mellett egyre aktívabbak a Big Data területén a hazai pénzügyi, távközlési és logisztikai vállalkozások, valamint a belföldi és külföldi ügyfeleket egyaránt kiszolgáló tanácsadó cégek is.

 

A tavalyi Adattárház Fórum
 

Állásbörze az adatok szakértőinek

 

Ezen az egyre élénkebb munkaerőpiacon kínál új lehetőségeket a Data Job Fair, ami összekötő kapocsként működik a munkatársakat kereső cégek és az adatokkal foglalkozó szakemberek között. A Big Data és data scientist specialisták mellett a hagyományosabb adattárházas, BI és adatbányász szakterületekkel is foglalkozó esemény első alkalommal június 2-án délután kerül megrendezésre.

 

A programban szerepel számos szakmai előadás, így többek között adatokkal foglalkozó neves hazai szakemberek fognak mesélni arról, hogyan találtak rá hivatásukra. A startup világból lehet ismerős a másik fő műsorszám, a HR Pitch Competition, ahol a különböző cégek egy 5 perces minielőadás keretében próbálják majd bemutatni legjobb oldalukat a közönségnek.

 

Az állásbörze és szakmai est részletes programja a datajobfair.hu weboldalon található meg. A részvétel mindenki számára ingyenes, a szervezők a pályakezdőket és a tapasztalt szakembereket egyaránt szívesen látják.