Egy működőképes Enigmát is bemutatnak Szegeden

MTI Sajtóadatbank, 2015. szeptember 23. 12:32

A harmadik birodalom által is használt rejtjelezőgép, az Enigma egy működőképes példányát is bemutatják pénteken a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bolyai Intézetében, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek azoknak a lengyel matematikusoknak a munkásságával is, akik elsőként feltörték az Enigma kódját.

Az első világháború végén kifejlesztett Enigmát használói teljesen biztonságosnak tartották, mert az általa kódolt üzenetek - az általános vélekedés szerint - megfejthetetlenek voltak - mondta Nagy Gábor, az SZTE matematikusa a rendezvényt bemutató keddi sajtótájékoztatón.
 

Az 1938-ig használt első változat kódolását a Marian Rejewski vezette, kriptográfusokból és más lengyel matematikusokból álló tizenöt fős csoportnak azonban sikerült megfejtenie. A szakemberek elkészítették a berendezés másolatait, mechanikus számítógépeik segítségével pedig vissza tudták fejteni az üzeneteket.

 


 

A második világháború kitörése előtt röviddel a lengyel kutatók a berendezéseket és tudásukat átadták az angoloknak és franciáknak, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a brit titkosszolgálat a későbbi változatok kódját megjelenésük után röviddel feltörje, és az üzeneteket elektromechanikus, később elektronikus számítógépekkel megfejtse. A német kommunikáció ismerete talán évekkel lerövidítette a második világháborút, ezzel emberéletek százezreit, millióit megkímélve.
 

Karol Biernacki, Lengyelország szegedi tiszteletbeli konzulja úgy fogalmazott, hogy szülőhazája rengeteg olyan kulturális és tudományos kinccsel rendelkezik, melyek a tágabb közvélemény előtt nem ismertek. A szegedi rendezvény célja ezek egyikének, az Enigma feltörésében közreműködő lengyel matematikusok teljesítményének a bemutatása.
 

A Kutatók éjszakájára a varsói Technika és Ipar Múzeumából Szegedre érkezik egy Enigma I-es működőképes példánya. Korábban még nem volt példa arra, hogy a közgyűjtemény külföldre kölcsönadja a berendezést, hiszen a rejtjelezőgép fennmaradt példányai rendkívül értékesek - mondta a diplomata.
 

Az SZTE Bolyai Intézet rendezvényén Andrzej Bilecki, a varsói múzeum kutatója tart előadást a történelmi háttérről, Nagy Gábor a titkosítás történetéről, a modern kriptográfiai alapelvekről, illetve magáról az Enigmáról beszél, ezt követően pedig a közönség működés közben is láthatja a rejtjelezőgépet.