Egyszerűsíti az IoT elterjedését a Vodafone Business és az Arm

forrás: Prím Online, 2019. április 11. 11:14

A megállapodás kiterjed az iSIM és IoT („dolgok Internete”) szoftver- és hálózati szolgáltatásokra, amelyek célja a komplexitás csökkentése, valamint az IoT eszközök teljesen nyílt, távoli kezelése.

Az Arm és a Vodafone stratégiai megállapodást kötött, amelynek célja a „dolgok Internete” (IoT) megoldások bevezetését lassító összetettség és költségek jelentős csökkentése. A két vállalat között az integrált SIM (iSIM) technológia területén korábban már meglévő együttműködést kibővítő partnerség a Vodafone globális IoT platformját és hálózati csatlakozási képességeit kombinálja az Arm IoT szoftverével és szolgáltatásaival. Az új megoldás a vállalkozásokat chip-alapú, programozható, hálózatba kapcsolt rendszerekkel tudja ellátni, amelyek szükségtelenné teszik a hagyományos SIM-kártyák használatát. Mindez lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy világszerte, globális piacokon átívelően, tömegesen vezessenek be, távolról monitorozzanak el és egyszerűen kezeljenek IoT eszközöket, méghozzá jelentősen alacsonyabb költséggel.  

 

„A távolság, a biztonsági megfontolások és a költség jelenti azt a három tényezőt, amely nagymértékben korlátozza az IoT megoldások alkalmazását. Úgy gondoljuk, hogy egy erős partner-ökoszisztéma kialakítása kritikus fontosságú lehet a kihívások megoldásában” – mondta Dipesh Patel, az IoT Services Group elnöke. – „Ez a partnerség lehetővé teszi a globális vállalkozások számára, hogy jelentősen csökkentsék IoT berendezéseik tömeges hálózatba kapcsolásának bonyolultságát és költségeit. Pelion IoT platformunk segítségével gyorsan értéket teremthetnek és cselekvésre lefordítható információkat nyerhetnek ki az IoT eszközök által előállított adatokból.” 

 

„Az IoT már napjainkban is rengeteg vállalkozást segít világszerte, és az elkövetkező években óriási hatással lesz a teljes gazdaságra. Ezt támasztja alá a legfrissebb Vodafone IoT Barometer Report felmérés is, amely szerint a nagyszabású IoT projektek száma tavaly óta megduplázódott.” – mondta Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese. – „Nagy örömünkre szolgál, hogy ebben a kiélezett piaci helyzetben a Vodafone nemzetközi szinten is évről évre megerősíti vezető pozícióját. A Gartner piackutató cég az ötödik egymást követő évben a Vodafone-t nevezte meg globális vezetőként a menedzselt M2M (gépek közötti) szolgáltatásokat vizsgáló felmérésében, és nagy büszkeség számunkra, hogy az IDC Hungary által készített M2M Hungary kutatás szerint a Vodafone 37 százalékos részesedéssel továbbra is piacvezető Magyarországon is. A Vodafone figyelmének központjában globális IoT platformjának és hálózati kapcsolódási képességeinek folyamatos fejlesztése áll, így lehetővé téve az IoT szolgáltatások gyors telepítését. Az Arm-mal folytatott közös munkánk során a két vállalat erősségeit kombináljuk ügyfeleink javára.

 

Az Arm és a Vodafone között létrejövő stratégiai partnerség lehetővé teszi az eszközök távoli kezelését, keskenysávú IoT (NB-IoT) megoldások és LTE-M (Long Term Evolution for Machines) technológia alkalmazásával. Mindemellett biztonságos, nyílt, szabványos telepítést biztosít a világ bármely alkalmazása vagy szolgáltatója felé. 

 

Az Arm és a Vodafone NB-IoT és LTE-M technológiák területén betöltött vezető szerepe lehetővé teszi az IoT-ban rejlő potenciál kiaknázását azzal, hogy drasztikusan kibővíti a hálózatba kapcsolható tárgyak körét, valamint hozzáférhetővé teszi a megoldást vállalkozások és a társadalom számára is. A hálózatba kapcsolt eszközökön elhelyezett szenzorokból érkező adatok pl. segítenek a Föld egyre növekvő lakosságának táplálása terén mutatkozó kihívások leküzdésében, a terméshozamok és az állatszaporulat-mutatók javításával, valamint azzal, hogy csökkentik a vegyi anyagok alkalmazását és a vízhasználatot. Mindez a közüzemi vállalatoknak is segítséget nyújt az értékes, korlátozottan rendelkezésre álló erőforrások – úgymint a víz, gáz és az elektromos áram – hatékonyabb kezelésében, továbbá a széndioxid-kibocsátás csökkentésében. 

 

Az együttműködés nagy előrelépést jelent egy olyan, eszközgyártókat tömörítő ökoszisztéma kialakításában, amely lehetővé teszi az üzleti vállalkozások számára, hogy kiaknázzák a 2035-re ezermilliárdos nagyságrendben hálózatba kapcsolt eszközök nyújtotta potenciált, és hozzáférhessenek ahhoz a hatalmas adatmennyiséghez, amelyet a jobb üzleti eredmények eléréséhez ezek az eszközök képesek biztosítani. Az Arm és a Vodafone közös megoldásai 2020 első negyedévétől lesznek elérhetőek.