Felvételi: a legjobbak között a DE

forrás: Prím Online, 2024. március 18. 11:30

Az idei általános felvételi eljárásban is kiemelkedő eredményt ért el a Debreceni Egyetem. Csaknem tízezren jelölték meg első helyen az intézményt, ezzel az eredménnyel továbbra is az ország legnépszerűbb vidéki egyetemének számít. Ebben az évben is a Gazdaságtudományi Kar és a Bölcsészettudományi Kar szakjaira jelentkeztek a legtöbben.

Az elmúlt évek egyik legjobb jelentkezési adatait produkálta a felvételi során a Debreceni Egyetem. Az elsőhelyes jelentkezők száma 9950, összességében pedig mintegy 37 ezer felvételiző jelentkezését könyvelheti el az intézmény. A Debreceni Egyetem ezzel megőrizte élvonalbeli pozícióját a hazai felsőoktatási intézmények között. A mostani eredmény többek között annak is köszönhető, hogy a DE egyedülállóan széles képzési portfólióval rendelkezik, a felvételizők számára vonzó az intézményben elérhető nemzetközi környezet, a külföldi tanulmányi lehetőségek, a pezsgő hallgatói élet és természetesen a piacképes diploma.

 

Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese a jelentkezési adatok kapcsán a hirek.unideb.hu-nak elmondta, hogy az idei általános felvételi eljárás is jól sikerült az intézmény számára, a jelentkezési számok azt tükrözik, hogy eredményes volt a DE beiskolázási stratégiája. 

 

– A tavalyi kiugró évhez képest országosan valamelyest csökkent a jelentkezők száma, ezt a tendenciát követik a DE-re jelentkezők adatai is, de az utóbbi öt év jelentkezési számait meghaladja a mostani eredmény. Továbbra is az ország második legnépszerűbb egyeteme a debreceni. Ez alapján elmondható, hogy ezúttal is egy stabil, kedvező eredményt sikerült elérnünk – fogalmazott a rektorhelyettes.

 

 

A 2024-es általános felvételi eljárásban első helyen a legtöbben, 2049-en a Gazdaságtudományi Kart választották. Ezt követi a Bölcsészettudományi Kar (1484), az Egészségtudományi Kar (1220), a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar (1001), az Állam- és Jogtudományi Kar (774), a Természettudományi és Technológiai Kar (725), valamint a Műszaki Kar (718).

 

A Debreceni Egyetem által meghirdetett képzések közül első helyen legtöbben az ápolás és betegellátás (781), a pszichológia (484), a jogász (460), az általános orvos (388), a kereskedelem és marketing (351), valamint az óvodapedagógus (328) szakokra jelentkeztek.

 

A felvételi során nappali tagozaton alap- és osztatlan képzésekre összesen 23 ezer 389 jelentkezést nyújtottak be, mesterképzésre 1489-et, felsőoktatási szakképzésre 797-et. Az állami ösztöndíjas képzéseken (minden tagozatot figyelembe véve) összesen 27 ezer 342 jelentkezés érkezett a DE-re. 

 

Az egyetemek először dönthettek saját hatáskörben a megszerezhető 500 pontból 100 pont odaítéléséről, emellett az intézményekre bízták a felvételi tantárgyak kiválasztását és szabadon határozhattak arról is, hogy kötelezővé teszik-e az emelt szintű érettségit.

 

A felvételizőknek július 10-ig van lehetőségük a hiánypótlásra, a felvételi ponthatárokat pedig a tervek szerint július 24-én hozzák nyilvánosságra. A felsőoktatási intézmények július 31-ig értesítik a jelentkezőket arról, hogy felvételt nyertek-e az általuk megjelölt képzésekre.