Újabb Szilícium-völgy Indiában

Zsigó József, 2001. augusztus 5. 20:52
Az utóbbi hónapokban dollármilliárdok vándoroltak Indiába a magasan képzett IT-szakembereknek és az olcsó munkabérnek köszönhetően. Még a kommunisták irányítása alatt álló Nyugat-Bengálban is nagy beruházásokba kezdtek a multik.
A West Bengal Electronics Industry Developmental Corp., amely a high-tech állambeli meghonosításáért felelős, bejelentette, hogy az IBM és a PricewaterhouseCoopers után a Microsoft is jelezte megtelepedési szándékát. A Microsoft egy olyan e-government tervet szeretne kidolgozni India északi tartományában, amely először a szubkontinensen, később más országokban is az elektronikus kormányzást segítené. Előzetes tervek szerint augusztus 16-án írják alá a tervezetet a Microsoft és a tartomány képviselői. Manab Mukherjee IT-miniszter bízik abban, hogy a Microsoft megjelenése újabb multinacionális cégek megjelenését vonja maga után.

Mint ismeretes, a déli Karnataka államban, Bangalore-ban és Andra Pradeshben már működnek kiválóan felszerelt IT-központok, és egyedül Calcuttában a 160 nemzetközi informatikai cég 11 000 programozót foglalkoztat. Az IBM partnere India szoftveróriása, a Wipro, míg a Microsofthoz az egész országon belül várják a partnereket - írja a Reuters.