A lemezkiadók szövetségének eddigi legnagyobb pere 532 PC-tulajdonost érint

Kiss Ádám Zoltán, 2004. január 21. 22:27
A lemezkiadók szövetségének nemcsak legtöbb vádlottat bíróság elé állító pere ez, de egyben valódi fordulatot jelent az online zene és fájlmegosztás történetében, mivel kivétel nélkül egyéni felhasználókat érint.
A The Recording Industry Association of America (RIAA) néven elhíresült óriáskiadókat tömörítő szövetség ezzel frontális támadásba lendült saját vásárlórétege ellen, a következmények ma még beláthatatlanok, ám mivel a technológia és az idő kereke visszafordíthatatlan, a valós értelemben vett siker esélye vitatható. Az ügy külön érdekessége és jogi ínyencsége, hogy mind az 532 személy azonosítatlan elkövetőként került a jogi procedúrába. Ennek oka egy decemberi bírósági döntés, mely leállította a RIAA korábbi gyakorlatát, vagyis az internetszolgáltatóknál történő előzetes azonosítást, név nélkül azonban nem lehet perelni, így 532 John Doe nevű egyént vádolnak, és ha a vádakat előzetesen megalapozottnak tekinti a bíróság, jöhet a per közbeni azonosítás. A várható ügymenet szerint ez még jó néhány hétbe beletelhet, ám a RIAA a jogi lépés mellett kőkemény állásfoglalást is közzétett, melyben egyértelmű hadüzenetet küld minden fájlmegosztónak. Ez csupán azért problematikus lépés, mivel egy friss felmérés szerint az amerikaiak 14-29 százaléka töltött le zenét a közelmúltban, igaz, havonta változó mértékben.