A Humansoft tulajdonosa az év IT-menedzsere

Vértes János Andor, 2004. április 7. 22:43
Szerda este ünnepélyes külsőségek között - Kóka Jánosnak, az IVSZ elnökének köszöntője után - Kovács Kálmán informatikai miniszter adta át az IVSZ mendzserdíjait.
A Gyurós Tibor díjat Illés Antal, a Dell magyarországi képviseleként is ismert Humansoft első embere vehette át, az év ifjú menedzsere pedig Szigetvári József, az IDG Magyarország lapigazgatója lett.

A bírálóbizottság Illés Antal esetében legfőképp azt a teljesítményt értékelte, hogy a tavalyi meglehetősen recessziós esztendőben 40 százalékkal sikerült árbevételét növelnie, ráadásul mindezt nem egy gyorsan növekvő start-up céggel érte el, hanem egy tizenöt éve piacon lévő 5 milliárdos forgalmi magasságokban tevékenykedő magyar magánvállalkozással.

Ha az informatikai vállalkozások nehézségekkel küzdenek, az informatikai kiadók még hatványozottabban. Egy ilyen piacon ítélte a bírálóbizottság az IDG lapmenedzserének tavalyi teljesítményét kiemelkedőnek, Szigetvári József az elismerést elsősorban a PC World magazin piaci pozíciójának megerősítésével érdemelte ki.