PM-Matáv vita

Napi Gazdaság nyomán Napi Gazdaság nyomán, 1999. szeptember 17. 15:57
A jövő évi inflációs elképzelések csak akkor teljesülnek, ha sikerül kézben tartani a hatósági árakat - mondta Járai Zsigmond pénzügyminiszter a Gazdasági Tanács (GT) ülése után. Ez a Matáv esetében 5,5-6,5 százalékos jövő évi tarifaemelést jelentene, de mert a társaság idén túllépte a számára engedélyezett tarifaemelési keretet, a kormány el akarja érni, hogy a többletemelést a társaság jövőre ledolgozza - tudta meg a Napi Gazdaság.
A Matáv kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója, Fellegi Tamás indokolatlannak vélte a tarifaügy felvetését, hiszen a KHVM rendeletében a PM-mel egyetértésben hirdette meg az új tarifákat. A pénzügyminiszter szerint a társaság a számára engedélyezett 10,5 százalékos áremelési keretet túllépve nagyjából 13 százalékkal emelte idén a közcélú távbeszélő-szolgáltatások díjait. A többlet a jövő évi keretet csökkentheti. Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter egy esetleges jogvita lehetőségét sem zárta ki tarifaügyben.

A távbeszélő-szolgáltatások árképlete a szeptemberi éves fogyasztói árindexből indul ki (ez tavaly 12,5 százalék volt), amelyet 2 százalékpontos hatékonyságjavulási elvárással kell csökkenteni. Az úgynevezett ársapkarendszer lényege, hogy a hatósági maximált áron belül a szolgáltató viszonylag szabad kezet kap. (A mobiltarifák és az adatátviteli szolgáltatások szabadárasak.) A Matáv idén 10,5 százalékkal emelhette (és emelte is) az árszabályozás alá tartozó területek - előfizetési díjak, helyi, távolsági és nemzetközi beszélgetések - átlagos díjait, de ezen belül például a nemzetközi beszélgetések díja nominálisan is csökkent, igaz, az előfizetési díjak az inflációnál erősebben emelkedtek.

A telefontársaság az első félévben 182 milliárd forintos bevételt ért el, ebből 69 százalék, 126 milliárd forint a hatósági áras szolgáltatásokból származott. E bevételek a tavalyi első félévhez képest 17,9 százalékkal emelkedtek. A hatósági árakat a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium (KHVM) hirdeti ki, a Pénzügyminisztériummal (PM) való egyeztetés után. Az ártárgyalások - mint Kozma Zsolt, a Matáv gazdasági szabályozási osztályának vezetője a Napi Gazdaság kérdésére elmondta - a szolgáltatók szeptember 30-áig benyújtott árjavaslatai alapján október elején indulnak.

A Matáv az augusztusi éves inflációs adatot (ami most 10,9 százalék volt) veszi alapul a kalkulációinál, ezt a szeptemberi tényadat alapján később módosítják. Információk szerint a KHVM átlagosan 5,5-6 százalékos távközlési tarifaemelést tart indokoltnak. Ez csaknem megfelel a 11 százalék körüli inflációnak, az azt csökkentő 2 százalékos hatékonyságjavító elvárásnak és a 2,5 százalékos vélt idei többletből adódó 6,5 százaléknak. A Napi Gazdaság kérdésére Fellegi Tamás, a Matáv kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta, hogy az idei tarifák kialakítása során a KHVM, a Hírközlési Főfelügyelet és a PM többször átszámolta a Matáv által beadott áremelési javaslatot, és helybenhagyta annak 10,5 százalékos mértékét. Az új tarifák a KHVM rendeletében jelentek meg, melyekkel a PM egyetértett.

Az a tarifaelem, amely esetleg megváltoztathatta az arányokat - a 20 ingyenes impulzus kivétele az előfizetői díjból - a PM döntésén múlott. Éppen ezért a Matáv indokolatlannak tartja a tarifaügy ilyen módon történő felvetését. Az elemzők várakozásai szerint a Matáv éves árbevétele idén 370-380 milliárd forint lehet. Ebből 259-266 milliárd forint származik a hatósági áras szolgáltatásokból. Durva becsléssel - feltéve, hogy a fogyasztók árérzékenysége elhanyagolható, és a szolgáltatás volumene nem változik - átlagosan 1 százalékos tarifaemelés nagyjából 2,5 milliárd forintos árbevétel-növekedést eredményez. Tekintettel azonban arra, hogy a valóságban a fogyasztók árérzékenysége számottevő, kisebb tarifaemelés esetén a volumenbővülés részben ellensúlyozhatja a kieső árbevételt. Ráadásul az árbevétel 1 százalékos csökkenése az eredményben jóval kisebb visszaesést okoz.