Idén szeretné megduplázni 3G telefonjai forgalmát a Sony Ericsson

Milkovits Gábor, 2005. február 13. 10:03
A Sony Ericsson vezérigazgatója bejelentette, hogy az idén a cég több mint kétszer annyi harmadik generációs mobiltelefont szándékozik értékesíteni annál, amennyit 2004-ben sikerült eladniuk.
Miles Flint elmondása szerint azt tűzték ki célul, hogy 2005-ben összes eladott készülékük 10%-a 3G mobiltelefon legyen. Mivel valószínű, hogy a gyártó általános forgalomnövekedéssel számol, ez a relatíve 100%-os többlet darabszámban valamivel többet jelenthet. A Nokia, a Motorola, a Samsung, a Siemens és az LG után jelenleg a hatodik legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező mobilgyártó a február végi cannes-i 3GSM kongresszuson fogja ismertetni 2005-ös üzleti stratégiáját, amelynek középpontjában valószínűleg a mobiltelefonos zenei alkalmazások állnak majd. Legalábbis ezt látszik igazolni az, hogy a cég 2005-öt a „zene évének” nevezte el.

Flint a világpiacon a saját cégével kapcsolatosakhoz hasonló folyamatokat jósol, vagyis szerinte ott is 5-ről körülbelül 10%-ra emelkedhet idén a harmadik generációs készülékek aránya. A piacvezető Nokia szintén optimistának tűnik, mindenesetre erre utal, hogy bejelentésük szerint az idén forgalomba kerülő mobiljaiknak 25%-a 3G kompatibilis lesz.