Megjelent a Modemkori hőstörténet

forrás Prim Online, 2005. június 22. 14:36
A Petőfi rádió MODEM IDŐK című produkciója egy 300 oldalas könyvvel, benne DVD-melléklettel jelentkezett. A Modemkori hőstörténet című kiadvány abból az alkalomból készült, hogy a rádióműsor 1995 nyarán hangzott el először.
A MODEM IDŐK az első magyar nyelvű rádióműsor, amely megszólalt az interneten és honlappal jelentkezett. Az első magyar rádióműsor, amely élő adásban csetelt. Az első magyar rádióműsor, amely megvalósította a látható rádiót az internetes videóközvetítéssel. Az írás megmarad és a szó is: ez az első magyar rádióműsor, amely digitális hangarchívumát építi...

Hét arc. A kötet borítóján egy óra látható a Rádió stúdióépületéből - számlapján a megszokott kezdési időpont szimbolikusan is jelzi: ez a MODEM IDŐK korszaka. A kisebb képek a műsor munkatársai közül hetet ábrázolnak - ez egy mosolygós, emberközpontú műsor a digitális kultúráról. A kiadvány a produkció talán eddigi legnagyobb szabású vállalkozása.

Hét fejezet. A könyv nem csak a műsor történetéről, új média kísérleteiről és munkatársairól szól, hanem arról is, hogy az elmúlt évtizedben melyek voltak a digitális kultúra legfontosabb témái. Egy-egy újabb fejezetet kaptak az elhangzott sztár- és tudósinterjúk; elolvashatók a legjobb "Fanyalgó" jegyzetek, kezdőknek ajánlott az Internet-iskola sorozat 2005-ös változata és nagyon hasznos az Infoszótár tematikus válogatása.

Hét gigabájt.
A lemezmellékletre felkerült a tíz év összes műsora: ez 400 adást jelent MP3Pro formában. Megtekinthető a stúdióban készült 1500 fotó, a műsorról készített DVD-Video rendszerű kisfilm. Szignálok, bakifelvételek, Windows hátterek, az Infoszótár elektronikusan kereshető változata. Példamutató kezdeményezésnek szánjuk azt, hogy a vak olvasók megtalálják a lemezen a könyv szövegét szövegállományban.

További érdekesség, hogy a hallgatókkal együtt készítettük a kiadványt: tucatnyian segítettek az interjúk legépelésében, volt aki bekapcsolódott a szervezésbe, és aki besegített a DVD keresőrendszerének kialakításába...

A kiadvány kapható a Magyar Rádió Vevőszolgálatán, a Pollack Mihály téri bejáratnál, 3250 forintos áron. A kiadvány megjelenése illeszkedik az idén 80 éves Magyar Rádió kiadvány- és eseménysorozatához.

A kiadó az idén 80 esztendős Magyar Rádió, a támogató pedig a nemrégiben megújult T-Online Magyarország Rt.

A KÖNYVRŐL

Miért modemkori ez a hőstörténet?
Azért, mert azt az időszakot öleli fel, amikor Magyarországon elterjedt és fontos tényezővé vált a digitális kultúra. Vigyázat: ez nemcsak a számítógépek elterjedését jelenti, hanem szemléletváltást és másfajta életminőséget, stílust is. Ez az információs társadalom kora, új lehetőségekkel, előnyökkel és egyúttal új nehézségekkel is.

- A "TörtéNet" fejezetben Szilágyi Árpád tekinti át a MODEM IDŐK rádiós produkció történetét, úttörő kezdeményezéseit, lelkesítő kísérleteit és minden más érdekes körülményt. Sok-sok kitekintés is olvasható: ez nem csak egy műsor története, hanem egy kicsit a Magyar Rádióé, egy kicsit Szilágyi Árpádé, egy kicsit a hazai internetes világé, stb. Sok-sok szubjektív elem, sikerekkel és drámákkal, anekdotákkal és eredeti dokumentumokkal. A gerinc, az összetartó elem természetesen a műsor.

- A "Digitális évtized" című fejezetben felidézzük e korszak számunkra legérdekesebb és legfontosabb témáit, amikről a műsorban szó esett. Szemelvények ezek, amelyek jellemzik ezt az időszakot. Néhány téma: a Magyar Elektronikus Könyvtár, digitális művészek, új írásbeliség, magyarok a hollywoodi trükk-gyártásban, a portálvilág kezdetei, az MP3 jelenség, hogyan lehet vakon internetezni, egy 68 éves fiatalember, a Windows őrület, honosító buli és szabadszoftveres mozgalom, stb.

- "Sztárinterjúk" fejezet: Zorán és a digitális világ, Dés László számítógéppel komponál, Pierrot a multimédia művész, Kokó a netmegszállott.

- A "Tudósinterjúk" fejezetben megszólalnak társadalomtudósok és műszaki kutatók. Néhány téma: 19 kattintás az Internet, halott színészek digitális "feltámasztása", bioszámítógép piócák idegsejtjeiből, stb.

- Válogatást közölnek Gróf Miklós népszerű "Fanyalgó" jegyzeteiből, amelyek az analóg ember és a digitális technika találkozásairól szólnak. Bosszankodások, merengések, élmények és morgolódások szórakoztató és egyúttal elgondolkodtató stílusban.

- Praktikus és nem csak a kezdőknek lehet hasznos az egykori "Internet-iskola" cikksorozat felújítása, amelyet Szilágyi Árpád írt 1996-97 táján a Rádióújság (RTV Részletes) számára - sokan akkor összegyűjtötték a részeket és e cikkek hatására kezdtek netezni. A régi cikkeket felfrissített változata olvasható a mai ismeretek alapján (az eredeti cikkek a DVD mellékleten megtalálhatóak!) - aki most indul az internetes felfedezésben, annak nagyon jól jöhet.

- Az "Infoszótár" egy hatalmas gyűjtés, amit hét éve dr. Bódi Zoltán netnyelvész készít - rovata is van a műsorban. A kötetbe egy tematikus válogatás (azaz tezaurusz) került az Infoszótárban feldolgozott kifejezésekről és nyelvi jelenségekről, amik a digitális világhoz kapcsolódnak.

- A könyvben van egy extra ’fejezet’ is, hiszen három éve folyamatosan fotókat készítünk (természetesen digitális fényképezőgéppel), így egy színes fotóalbum zárja a kötet anyagát az asztaltársaságról, a vendégekről, a stúdióról, a heti "műtárgyainkról" és a honlapunkról...

A DVD-RŐL

- A kötetben sok helyen található egy lemezt jelképező ikon - ez azt mutatja, hogy a témához a DVD mellékleten található valamilyen kapcsolódó kép, műsorfelvétel vagy további szöveg. Játékosan nevezhetjük ezeket analóg linkeknek...

- A lemezre felkerült a tíz év összes műsora MP3Pro formában, ez mintegy 400 darab műsort jelent, ami kb. 200 órán keresztül szólna, ha valaki folyamatosan végig akarná hallgatni.

- Mivel ez nem CD, hanem DVD, ezért az alkotók készítettek a stúdióban egy közel negyedórás kisfilmet, amit DVD-Video formában tettek a lemezre, így egy asztali DVD lejátszóval is meg lehet nézni. Egyébként ez az első DVD, amit a Magyar Rádió megjelentet.

- Feltettek a lemezre további 1500 fotót, ami a műsorok közben, vagy éppen hallgatókkal szervezett találkozóinkon készült.

- A DVD-n elhelyezték az Infoszótár kereshető elektronikus szótár változatát, azaz beírjuk a keresőbe a kifejezést és a szabadszavas kereső megtalálja az áprilisig feldolgozott kifejezésbázisban a szavakat.

- A lemez egyik érdekessége, hogy szerkesztője az a tokaji hallgató (Tóth János), aki néhány éve internetes rajongói klubot indított "MODEM IDŐK Baráti Kör Online" névvel. De több más hallgató is besegített a lemez elkészítésébe. A DVD-Videót is egy lelkes hallgató készítette, a szabadszavas keresőrendszer összeállításába szintén besegített több hallgató.

- A vakok is elolvashatják a könyvet, mert a DVD-re feltették a könyv szövegét szöveges (RTF) formában, amit a vakok felolvasórendszerével meg lehet hallgatni.

- A lemezen van a műsor szignálja, bakifelvételek, MODEM IDŐK képernyővédő és winamp-skin, Windows hátterek, a régi honlapok arculatai és még sok más érdekes extra...

- A lemezen összesen 7 gigabájt adat található - ennyi információ kb. 10 CD-n fért volna el, ezért - a Rádióban elsőként - duplarétegű DVD-re rögzítették az anyagot.