Rekordbevétel a Lenovo-nál az IBM-felvásárlást követően

Milkovits Gábor, 2005. augusztus 10. 21:12
A kínai Lenovo az IBM PC-üzletágának felvásárlása óta eltelt három hónapban rekordbevételt produkált, eladásai pedig megháromszorozódtak az egy évvel ezelőttiekhez képest.
A jelenleg a Dell és a HP után a harmadik legnagyobb számítógépgyártóként számon tartott vállalat nettó bevételei a most lezárult negyedévben elérték a 357 millió hong kong-i dollárt (kb. 9 milliárd Ft), szemben az egy évvel korábbi 336 milliós (kb. 8,5 milliárd Ft) eredménnyel. Eközben a cég 5,88 milliárd hong kong-i dollárról (kb. 150 milliárd Ft) 19,6 milliárdra (kb. 500 milliárd Ft) növelte eladásai összértékét. Stephen Ward, az egyesített vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy az IBM PC-részlegének megszerzésével csökkent a Lenovo függése a hazai piactól, ahol ádáz árverseny folyik a fő konkurens Dell-el. A cégnek a kedvezőtlen folyamatok ellenére sikerült Kínában mintegy 20%-kal megnövelnie PC-eladásait, és jelenleg is mintegy kétszer akkora piaci részesedéssel rendelkezik otthon, mint a második Dell.

A felvásárlás a Lenovo részvényeinek árfolyamát is kedvezően befolyásolta, a papírok értéke ugyanis közel 20%-ot emelkedett az azóta eltelt 3 hónapban. Elemzők 260 millió hong kong-i dollár (kb. 6,5 milliárd Ft) tiszta profitot jósolnak a vállalatnak az idei második negyedévre.