Erősít a Zebra Magyarországon

Kovács Attila, 2006. május 23. 17:57
A Zebra Technologies a komplett igény szerinti nyomtatási megoldások szállítója mai, első budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Magyarországon is elindította új, konzisztens és transzparens értékesítési csatorna programjának, a PartnersFirst-nek EMEA-régiós változatát.
A PartnersFirst a disztribútorokat a közvetlen viszonteladóktól egy specifikus ún. Meghatalmazott Disztribútor (Authorised Distributor) jelölést alkalmazva különbözteti meg. A program meghatározza a disztribútoroktól vásárló, viszonteladók által elvárt támogatásokat is. Ezek a partnerek nagymértékű előnyhöz jutnak az együttműködés keretében, miközben a Zebrával további kapcsolatban maradnak az eladást, marketinget, képzést és technikai támogatást illetően.

A sajtótájékoztatón bemutatkozott Halász Árpád, a Zebra Magyarországért is felelős kelet-közép-európai partnermenedzsere. Kijelentette: "Itteni eladásaink esetében 100 százalékában biztosítani szeretnénk a megfelelő helyi támogatói struktúrát minden partnerünk számára". Hozzátette, hogy a Zebra megkötötte első magyarországi disztribútori szerződését az RRC-vel.

"A Zebra olyan széles körű tapasztalatokkal rendelkező disztribúciós partnert keresett, amely eredményesen tudja értékesíteni kis-, középvállalati és nagyvállalati megoldásait elsősorban a nyomtatóit, illetve mobil- és RFID megoldásait. Bennünk megbízható és szakértő partnerre talált" - nyilatkozta Bokrossy Gábor, az RRC ügyvezetője.

A PartnersFirst program a közvetlen viszonteladókat három csoportba sorolja be: Premier Partnerek, Kiemelt Partnerek és Társult Partnerek. Ezek az alapkategóriák kiegészülnek a program további, alacsonyabb szintű irányzataival, külön jutalmazva a specifikus területeken (például az RFID Zebra eszközök, Zebra Kellékanyagok) kiemelkedő teljesítményt nyújtó partnereket. Minden meglévő partnernek lehetősége van részt venni a PartnersFirst programban. 2006 végéig kell teljesíteni pályázat által kiírt feltételeket.

A sajtótájékoztatón elhangzott további fontosabb információk: az amerikai cég globális árbevétele 2005-ben 702 millió dollár volt; a vállalat eddig összesen több mint 5 millió speciális célú Zebra-nyomtatót értékesítettek a világon; a térség regionális irodája Varsóban található, vezetője Piotr Klepczarek. Magyarország az elmúlt év során a 19.-ről a 11. helyre lépett elő a Zebra termékek értékesítésének sorrendjében. A közép- és kelet-európai régióra vonatkoztatva a Zebra-eladások 2006 első negyedévében (Q1) 38%-kal növekedtek. Az egész idei évre a várakozás ugyanitt 20%-os forgalomnövekedés. 2009-re pedig a 2005. évi teljes régiós forgalom megduplázásában reménykedik a cég. A Zebra a régió kulcsországainak Lengyelországot, Oroszországot, Magyarországot, Csehországot és Törökországot tekinti. Magyarországon a Zebra termékeinek a forgalma 2004-ben 2 millió dollár fölött, 2005-ben valamivel 2 millió dollár alatt volt. Az új disztribútor mellett továbbra is működnek a direkt partnercégek (BCS, MagICS, Datascan, SC-Scan és Ident).