A Microsoft átadta az EU által megkövetelt műszaki dokumentációt

Milkovits Gábor, 2006. július 31. 19:05
A Microsoft benyújtotta az Európai Unió illetékes szabályozó testülete által követelt műszaki dokumentációt, jelentette be a hivatal szóvivője.
A szóvivő elmondta, jelenleg a semleges megbízott közreműködésével vizsgálják, hogy a szoftverkonszern által benyújtott dokumentáció megfelel-e az Európai Bizottság határozatában foglalt feltételeknek. Az eredeti, 2004-es monopóliumellenes döntés értelmében a Microsoftnak olyan műszaki információkat kell más, részben versenytárs cégek rendelkezésére bocsátania, amelyek lehetővé teszik Windows szerverplatformjával együttműködő alkalmazások fejlesztését. Ennek az EB szerint a cég azóta sem tett eleget, így idén július 12-én 280,5 millió eurós pénzbüntetéssel sújtották a Redmond-i vállalatot, emellett pedig további, magasabb összegű bírságolást is kilátásba helyeztek arra az esetre, ha ezután sem kapják kézhez a szóban fogó dokumentációt.

A Microsoft mintegy két hete alaptalannak és igazságtalannak nevezte a pénzbüntetést, és egyben kihangsúlyozta, hogy egy 300 fős munkacsoportja dolgozik az előírt, interoperabilitást biztosító műszaki dokumentáció kidolgozásán. A szoftverkonszern az eddigiekhez hasonlóan a július 12-ei büntető határozat ellen is fellebbezni szándékozik az illetékes bíróságon.