Internetes könyváruházat nyit a Google

Milkovits Gábor, 2009. október 15. 21:28

A Google az Amazon és mások megoldásaihoz hasonló, elektronikus könyveket forgalmazó webáruházat készül nyitni, amelyhez azonban versenytársaival ellentétben nem fog külön olvasókészüléket forgalmazni.

A szolgáltatás nyilvánvalóan az internetes tartalomszolgáltató óriás Google Books projektjére épül, amelynek keretében a cég a kiadókkal és könyvtárakkal leszerződve mostanáig mintegy 10 millió írott művet digitalizált. A letöltéseket a Google nem korlátozza majd exkluzív készülékekre és platformokra, ehelyett a megvásárolt e-könyveket PC-n, mobil könyvolvasón vagy éppen okostelefonon egyaránt lehet majd olvasni. Egyes elemzők szerint ez fenyegetheti az olyan versenytársak pozícióit, mint például az Amazon, amely saját szolgáltatását sikeres Kindle olvasó-készülékéhez kapcsolja. A Google viszont egyelőre itt is nyitott a kooperációra, így kész az elektronikus könyveket saját portálja mellett az Amazon és a Barnes & Noble szolgáltatásain keresztül is forgalmazni.

A Google Books projekt sok támadásban részesült a kezdeményezés beindítása óta, a kiadók ugyanis attól félnek, hogy a tartalomszolgáltató veszélyezteti az ő és a szerzők pozícióit a könyvterjesztésben. Az Egyesült Államokban peres eljárás is zajlik emiatt a Google ellen, ugyanakkor a tartalomszolgáltató már körvonalazott egy megegyezést az ügyben, ami reményeik szerint tartósan rendezheti a problémát a jövőre nézve.