Kiállítva

Guttray László Guttray László, 2000. március 29. 23:09
Ha emelkednek a telekárak, felfelé terjeszkedik, aki építkezni akar. Mert építkezni szükséges. Ha felmennek a kiállítási területek árai, felfelé terjeszkednek a kiállítók is, ami esetünkben azt jelenti, hogy - a címlapképünkön szereplőhöz hasonló - önálló várakat építenek maguknak, amit ügyes kifejezéssel szakkiállításnak neveznek. Nem nagyon kínálkozik számukra más választás, hiszen ragaszkodnak ahhoz, hogy időről időre megmutassák teljes kínálatukat, régebbi és leendő partnereik elé tárják újdonságaikat, ugyankkor nem mindig szeretnék kifizetni a növekvő "telekárat".
Az utóbbi években egyre több cég tart önálló szakmai napokat, szaporodnak a regionális vagy egy-egy kisebb szakterületet átfogó rendezvények, ilyen például a jövő hét két kiállítása, a Banktech és a Hungelektro-Hungamat.

Két olyan sajátos terület, amelynek szereplői sok szálon kapcsolódnak az informatikához, de a hagyományos tavaszi és őszi kiállításokon nem kapnának akkora figyelmet, amekkorát az önálló rendezvénnyel képesek elérni. Tény, hogy sokkal kevesebb látogatóra számíthatnak, mintha a nagy kiállítások egyikén jelennének meg, de az is biztos, hogy a látogatók érdeklődése intenzívebb, hiszen kifejezetten az adott szakterület miatt keresik fel az áttekinthető méretű rendezvényt. A tapasztalatok szerint valóban jobb hatásfok érhető el a szakkiállításokkal, amelyek azonban nem helyettesíthetik, nem válthatják fel véglegesen a nagyobb áttekintést biztosító nemzetközi bemutatókat. Más kérdés, hogy nagyméretű standot ott és akkor érdemes építeni, ahol sok konkrét érdeklődőre lehet számítani, ám a piaci jelenlétet bizonyítani kell ott is, ahol hatvan-nyolcvanezer látogató fordul meg.

Éppen ezért biztosan megjósolható, hogy a kis és nagy kiállítások hosszabb távon is megférnek egymással, hiszen ugyanannyira konkurensei egymásnak, mint amennyire kiegészítik egymást.