Nincs megállás

, 2000. április 26. 22:09
Úgy látszik, a lejtőn nincs megállás - ezt bizonyítják az SGI most nyilvánosságra hozott, március 31-én véget ért 2000. pénzügyi éve harmadik negyedévének pénzügyi adatai. Ebből kiderül, hogy az egykor szebb napokat megért vállalat vesszőfutása tovább folytatódik.
A negyedévben a cég forgalma és nyeresége az előző hasonló időszakához és a második negyedévhez viszonyítva tovább csökkent. Kivétel a nyereség, amely a második negyedévhez viszonyítva kissé emelkedett.

Az SGI forgalma a 2000. pénzügyi év harmadik negyedévében 564 millió dollár volt, ami 9%-kal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. A nettó nyereség 18 millió dollár, míg egy évvel korábban még 40 millió dollár volt.

Bob Bishop szerint a visszaesés oka többek között a 400 MHz-es R12000 mikroprocesszor és a chipen alapuló új, nagy teljesítményű rendszerek bevezetésének elhalasztása és a termékeknek a Linux irányába történt nagymértékű eltolása volt.

Figyelemre méltó, hogy az SGI ebben az időszakban adta el a Cray szuperszámítógép-fejlesztő és -gyártó leányvállalatát.