TEDxCity2.0 – innovatív megoldások a jövő városáért
Világszerte több helyszínen keresnek innovatív válaszokat a nagyvárosok, illetve a városi élet kihívásaira a TEDxCity2.0 kezdeményezés keretében. Budapesten szeptember 20-án a Design Terminálban élőben követhető lesz a New Yorki esemény, emellett hazai előadók is értelmezik az urbanizációval kapcsolatos jelenségeket. A fellépők között akad formatervező, aktivista, kommunikációs igazgató, publicista és fiatal vállalkozó is.
A világszerte zajló TEDxCity2.0 konferenciákon várostervezők, építészek, környezetvédők, közlekedési, egészségügyi szakemberek, művészek értelmezik újra a nagyvárosi lét problémáit, osztják meg az élhetőbb jövőhöz vezető javaslataikat. Budapesten az érdeklődők hazai viszonylatokban hallhatnak inspiratív gondolatokat az energia- és élelmiszerellátás, a biztonság, az oktatás, vagy éppen a közlekedés területéről.
A budapesti rendezvényen a tömegközlekedés egyszerűsítése mellett hallhatnak az érdeklődők a külvárosi közösségépítésről, az utcák lélektanáról, a városi fenntarthatóságról, vagy éppen a biciklis kultúráról is. A Design Terminálba látogatók a hazai előadások mellett élő közvetítést láthatnak a központi New York-i City2.0 rendezvényről.
A rendezvény megvalósításában komoly szerepet játszik a Siemens, mint főtámogató, hiszen az első budapesti villamos elindulása óta jelen van a város infrastrukturális fejlesztésében, az ipar, az energia és az egészségügy modernizációjában. „A fenntartható, élhető város megalkotásához szükség van víziókra, de szükség van konkrét válaszokra is. A TEDxBudapest City2.0 előadóinak kreatív szemlélete és innovatív felvetései a Siemens és Budapest számára is értékes kezdeményezésekhez vezethetnek.” - mondja Nevelős Orsolya, a Siemens kommunikációs igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- A magyar klaszter Kínáig menetel
- Mobil szegmensre fókuszáló startup seregszemle a Smartmobil ’13-on
- Nextent – elkészült a vulgaritást érzékelő motor
- Innovációs szövetség: egyetértés a technológiai start-up pályázatról
- Termékfelismerős mobilapp a Cellumtól
- Az innovációs szövetség a technológiai start-up pályázat átírását javasolja
- A Nokia kivásárolja a Siemenst közös vállalatukból
- Magyar innováció a tudatos és hatékony energiafogyasztásért!
- Nem csak a fű zöld a világ legzöldebb stadionjában
- Magyar ötlet végzett a második helyen a Telekom nemzetközi innovációs versenyén
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.