QR-kóddal végigkövethető az élelmiszerek életútja

Európában is egyedülálló a magyar megoldás

Czipperer Dia, 2013. szeptember 18. 11:40

A bioélelmiszerek eredetvizsgálata hazánkban új szakaszba érkezett. Egy új eljárásnak köszönhetően akár egy kattintással is megtudhatjuk, mit is eszünk valójában és az honnan is származik.

Európai szinten is egyedülálló az a megoldás, amelyet a Biokontroll Hungária Kft. dolgozott ki. Az eljárás lényege, hogy a termékek tételes tanúsítványa révén nem csupán a termék összetevőit ismerhetik meg a vásárlók, hanem azt is, hol készült, ki termelte, és milyen körülmények között gyártották. Mindezt pedig QR-kód leolvasásával deríthetjük ki.

 

 

Magyarország első biosöre volt az a termék, melynek fejlesztésénél és piacra vétele során kidolgozták ezt a módszert. Egyszerűen csak beolvassuk okostelefonunkkal a QR-kódot, vagy ennek hiányában az adott webcímre navigálunk, majd a palack egyedi sorszáma alapján részletes kimutatást találunk arról, hogyan is, milyen körülmények között készült a termék, amit éppen fogyasztunk, ki termelte.

 

De ennél részletesebb információkkal is szolgál számunkra a megoldás. A biosörnél maradva azt is megtudhatjuk, hányas főzésben készült el a mi termékünk, hol és mikor palackozták, és persze arról, mi is található magában az italban.

 

Ez a megoldás nem csupán a feldolgozott termékek esetében él, bármilyen élelmiszer esetében végigkövethető az életút, ám előbbinél nagyobb a jelentősége.

 

Igény biztosan mutatkozik majd erre az egészen egyedi megoldásra, ám a magasabb költségek miatt ez a tételtanúsítási metódus inkább a prémium termékek (csokoládék, szeszesitalok stb.) piacán talál visszhangra.

 

A minősítési szerv hazánkban – aki végigköveti a folyamatot az előállítástól egészen a szállításig –, a Biokontroll (HU-ÖKO-01), és ez nem egyenlő az utólagos tanúsítással és szúrópróbaszerű ellenőrzéssel.

 

 

Ez az eljárás tehát nem hagy kétségeket a vásárlóban, minden fontos információ birtokában dönthet úgy, megveszi-e az adott terméket, mennyire felel meg elvárásainak.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36