Leszakadóban az európai biztosítók a digitális technológiák alkalmazásában
Lemaradóban vannak az európai biztosítók a digitális technológiák alkalmazásában. A társaságok négyötöde kevesebb mint tíz százalékát költi erre a területre az IT- és üzletfejlesztési költségvetésének. Ez messze elmarad nemcsak a globális, de az ázsiai és az amerikai átlagtól is. Az arány pedig várhatóan a közeljövőben sem változik majd – mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi iparági felmérése, amelyben száz biztosítót kérdeztek meg világszerte.
Az európai válaszadók 84 százaléka mondta azt, hogy kevesebb mint 10 százalékát költi az IT- és üzletfejlesztési keretének a digitális megoldásokra, amely messze elmarad a 68 százalékos világátlagtól. A legtöbb forrást az ázsiai társaságok fordítják erre a területre, a második helyen pedig az észak- és dél-amerikai cégek állnak.
Az európai biztosítók kétharmada szerint a következő évben is csak kevesebb mint tíz százalékkal növekedhet az új technológiákra szánt a források aránya. A középtávú terveik azonban jóval ambiciózusabbak: egyharmaduk több mint 50 százalékkal növelné a ráfordítást a következő öt évben, amely már jóval meghaladja a globális átlagot.
Az európaiak harmadának egyáltalán nincs digitális üzleti terve
A felmérésben részt vevő európai cégek 90 százaléka sorolta magát a digitális fejlettségi index alsó negyedébe, szemben a globális 78 százalékos átlaggal. Harmaduk nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nincs üzleti tervük a digitális technológiák alkalmazására – derül ki az EY iparági jelentéséből.
Több mint kétharmaduk egyesre értékelte magát az ötös skálán a digitális csatornák alkalmazásában a márkahűség kiépítésének és fenntartásának folyamatában. 76 százalékuk azt mondta, hogy csak alapvető szinten alkalmazzák az új technológiákat a fogyasztókkal való kapcsolattartás költségeinek csökkentésében.
Kapcsolódó cikkek
- Utasbiztosítás SMS-ben mindhárom mobilszolgáltatónál
- A legjobb okos eszközök lakásbetörések ellen
- Egyre nagyobb kockázatot jelent az IT-biztonság a biztosítóknak
- Online számlafizetés már az Allianznál is
- Már kiterjesztett garanciát is köthetünk internetes vásárlásnál
- Megújult a T-Mobile Készülékbiztosítás szolgáltatása
- Fizet-e a biztosító, ha beázáskor elvesznek a számítógépen tárolt adatok?
- Kihívások és biztató jelek a biztosítási szektorban
- Népszerű a telefonon kötött biztosítás
- Személyre szabható utasbiztosítás
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.