Mégis lesz pénz a gyermekek biztonságos internetezésére

forrás: Prím Online, 2014. március 4. 12:12

Az Európai Unió 2014-2020-as költségvetés-tervezetében eredetileg nem kapott helyett  a Safer Internet Program (SIP) folytatása. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kurátora, Bánki Erik EP-képviselő indítványának köszönhetően azonban a február 26-án elfogadott, a transzeurópai távközlési hálózatokról szóló jelentés garantálja a gyermekek biztonságos internethasználatáért felelős uniós program jövőbeli finanszírozását is. A SÍP program, mely a jövőben az EU országaiban ’Better Internet for Kids’ néven folytatódhat,  több millió gyereknek biztosítja az EU minden országában a biztonságosabb internetezés lehetőségét, a megfelelő oktatással, megelőző felvilágosító tevékenységgel, kampányokkal, tudatosságnöveléssel. A program hatását a gyerekek, családok, oktatási intézmények közvetlenül érzik.

A Safer Internet Program célja elősegíteni a gyermekek és fiatalok biztonságos internethasználatát, felhívni a figyelmüket az internet előnyeire és veszélyeire, hatékonyan küzdeni az interneten felbukkanó, a gyerekekre és fiatalokra káros tartalmak ellen. Ennek eszköze a gyermekek, a tanárok és a szülők felvilágosítása, oktatása, a program folyamatos népszerűsítése. Ebbe a munkába a mindenkori döntéshozókat és a hatóságokat is be kell vonni.


A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) 2013 tavaszán kezdett el tiltakozni a SIP finanszírozásának megszüntetése ellen, miután az Európai Tanács 9,2 milliárd euróról 1 milliárd euróra csökkentette a távközlési szolgáltatásokra fordítható költségvetést, aminek a SÍP az egyik részét képezi. A csökkentett költségvetést a Bizottság elsősorban számítógépekre, hálózatokra kívánta elkölteni, és nem gondolt arra, hogy a számítógépeket, hálózatokat hozzáértő, képzett gyerekeknek és felnőtteknek kell használni.
A Gyermekmentő Szolgálat kurátora, Bánki Erik, európai parlamenti képviselő, Edvi Péternek, a Gyermekmentő Szolgálat elnökének a támogatásával 2013 tavaszán két írásbeli kérdést intézett az Európai Bizottsághoz a Safer Internet központok támogatásának tervezett drasztikus csökkentéséről. Válaszában Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális területért felelős biztosa a Bizottság nevében elismerte a biztonságos internet központok fontosságát, de a szűkös költségvetési keret mellett nem látta lehetőségét a támogatásnak.


Bánki Erik képviselő uniós tárgyalási eszközök segítségével, írásbeli kérdésekkel, napirend előtti felszólalásokkal, szakbizottsági módosító indítványokkal meggyőzte Mészáros Alajos szlovákiai, Sógor Csaba romániai, Joanna Katarzyna Skrzydlewska lengyel, Petru Constantin Luhan román, Vicky Ford brit és Evzen Tosenovsky cseh európai parlamenti képviselőtársait, hogy csatlakozzanak a Gyermekmentő Szolgálat általa képviselt indítványához. A hat ország képviselői összefogásukkal elérték, hogy a Safer Internet Programot a tárgyalások során kiemelt közösségi érdekű projektté nyilvánítsák. Köszönet a felsorolt képviselőknek, hogy személyesen is kiálltak a gyerekek számára fontos program mellett.


Ez azt jelenti, hogy a program legalább 2020-ig a mostanival azonos szintű uniós támogatásban részesül, azaz az első 18 hónapban 11,9 millió euró áll rendelkezésre a Safer Internet központok működtetésre, oktatásra, megelőzésre és tudatosságnövelésre. Véleményünk szerint ez az összeg 27 országra vetítve nagyon kevés, de a semminél több. Azt javasoljuk, hogy a jövőben minden eszközre, hálózatra tervezett beruházásnak a 25%-át tudásra, oktatásra, megelőzésre kelljen fordítani.


Az Európai Parlament a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és Bánki Erik kezdeményezését elsöprő többséggel (560 igen szavazattal) megszavazta. Köszönet az 560 képviselőnek, akik a gyerekek oktatását, tudatosságnövelését nem rangsorolják a számítógépek, hálózatok kiépítése mögé.


Végezetül megjegyezzük, hogy egyre gyakrabban kerül nyilvánosságra hatalmas titkosszolgálati szervezeteknek a  munkája, pl. az NSA-é vagy az MI6-é. Ha ezen szervezetek a terrorizmus elleni küzdelem köpönyegébe burkolózva nem csak törvénysértő módon az emberek privát életében kutakodnának, hanem energiájuknak, kapacitásuknak csak 20-30%-át a gyermekpornográfia vagy a drogkereskedelem ellen fordítanák kormányaik utasítására, akkor a drogkereskedelem csökkenne, és a gyermekpornográfia szinte teljesen kiszorulna a világhálóról. Ezen érdemes lenne elgondolkozni.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36