A Pannon Szoftver 110 milliós beruházással fejleszt online kereskedelmi rendszert
A szoftverfejlesztéssel foglalkozó Pannon Szoftver Kft. 110 millió forintos beruházással fejleszt online kereskedelmi rendszert, amely a tervek szerint az idén év végére készül el, és például a gyesen lévő anyukáknak jelenthet pénzkereseti lehetőséget - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
A drop shippinget választó kiskereskedők pedig úgy szállhatnak be az online kereskedelmi piacra, hogy minimális befektetést eszközölnek és nem kell raktárt fenntartaniuk és nem kell fizetniük alkalmazottakat. Mivel a drop shipping kiskereskedőnek nem szükséges árukészletet, raktárt, csomagküldő szolgálatot fenntartania, ezért az Egyesült Államokban már elterjedt eljárás az egyik legegyszerűbb internetes pénzkereseti formává nőheti ki magát.
Salga Péter hangsúlyozta: a lehetőség már az idén év végén elérhető lesz bárki számára Magyarországon is, hiszen a cégcsoportnak a meglévő informatikai rendszer és a több országra, köztük az Egyesült Államokra kiterjedő nagykereskedelmi hálózat kialakítása után már csak a logisztikai háttér részleteit kell finomítania.
A cég által felkínált nagykereskedelmi háttér arra is alkalmassá teszi a rendszert, hogy a résztvevő kiskereskedők ne csupán egy-egy termékkategóriára szűkítsék kínálatukat, a rendszerben lehetőség nyílik arra, hogy a kiskereskedők a legváltozatosabb termékekkel lépjenek piacra.
A Pannon Szoftver Kft. debreceni IT vállalkozás; Dyntell márkanév alatt futó termékei 2012-ben 700 millió forintos, 2013-ban közel egymilliárdos árbevételt könyveltek el, míg 2014-ben az amerikai nyitásnak köszönhetően már egymilliárd forint feletti forgalmat várnak - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
- Mit tartogat a Google Shopping doboz a hazai e-kereskedelmi piac számára?
- Az online vásárlások növekedésére számít a Paypal
- Milyen a hazai online vásárló?
- A webes értékesítés legújabb trendjei
- Új korszakot nyit a Sanoma a hazai e-kereskedelemben
- Szervezeti átalakulás az e-kereskedelmi guru, Allegro Groupnál
- Magyarország legnépszerűbb webshopja kerestetik
- A webáruház új trendjei
- Az online kiskereskedelem növekedési dinamikája
- Fontos az ár: külföldi webshopokban vásárol a magyar
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).