Vodafone: rohamosan terjed a gépek közötti kommunikáció
Egy év alatt 80 százalékkal, 4,4 milliárdra nőtt az egymással hálózatba kötött gépek és egyéb berendezések száma, s az előrejelzések szerint 2018-ra már mintegy 10,8 milliárd berendezés kommunikál majd más gépekkel világszerte - derül ki a Vodafone által csütörtökön közzétett felmérésből.
A felmérés szerint a gépek közötti hálózati kommunikációt (machine to machine - M2M) már a világ vállalatainak több mint ötöde használja. A kérdésekre adott válaszok alapján a háztartási elektronikai eszközök gyártóinak több mint háromnegyede be fogja vezetni az M2M lehetőségét termékeiben. Szintén jelentős, 57 százalékos elterjedtség várható az egészségügyben, de a szállítmányozásban is hatékonyabban lehet a technológia segítségével feladatokat szervezni.
A technológia fejlődésének köszönhetően az M2M beruházások megtérülése is jelentősen javult. Az idei kutatásban részt vevők 46 százaléka számolt be a megtérülés jelentős növekedéséről, szemben a tavalyi 36 százalékkal.
Földrajzi elterjedtség szempontjából beigazolódtak a Vodafone tavalyi felmérésének előrejelzései és Ázsia átvette a vezetést az Egyesült Államoktól, de a mostani számok alapján arra lehet következtetni, hogy a kontinensek között 2016-ra elhanyagolható lesz a különbség, átlag 55 százalékos elterjedtségi aránnyal.
Kapcsolódó cikkek
- A Vodafone továbbra is változatlan áron kínálja a Red, Go és Max csomagokat
- Megérkezett a Vodafone saját márkás csúcsmobilja, a Smart 4
- Világszínvonalú gördeszkapályát épített a Vodafone Budapesten
- Vodafone: új prepaid csomagok - 0 forintos percdíj feltöltőkártyásoknak is
- Hazánkban is kapható a Vodafone Smart 4 Mini okostelefon
- Mobil interneten felügyeli felvonóit a finn KONE
- Galaxy S5 a Vodafone-nál
- Vodafone üzlet nyílt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- Miskolcon bővít a Vodafone
- Mobil egészségügyi szolgáltatás a Vodafone-tól
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.