Még gyorsabb lesz a világ leggyorsabb szuperszámítógépe

MTI Sajtóadatbank, 2014. július 11. 12:55

Korszerűsítik Kínában a világelső szuperszámítógépet, amely így a korábbinál is gyorsabb lesz - jelentette be a Nemzeti Szuperszámítógép Központ.

A Tienho-2 (magyarul Tejút-2) szuperkomputer továbbfejlesztése két lépcsőben valósul meg. Nyáron az alaprendszert frissítik, minek folytán a szerkezet átlagos számítási sebessége a jelenlegi 54-ről másodpercenkénti legalább 100 petaflopra nő majd. Ez azt jelenti, hogy minden egyes másodpercben 100 ezer milliárd számítás elvégzésére lesz képes.

A frissítés szeptember elejéig tart, ám a Tienho-2 ez idő alatt is üzemben marad, és továbbra is képes lesz magas szintű számítási és elemzési feladatok megoldására - mondta a szuperszámítógép központjának vezetője a Hszinhua hírügynökségnek.

 



A korszerűsítés második lépcsője jövőre következik, az a számítógép hardverét érinti. Akkor a számítógép "agyát" cserélik le részben, kizárólag kínai gyártású csipeket felhasználva.

A Tienho-2-t a közép-kínai Csangsa városában lévő Kínai Haditechnológiai Egyetem szakemberei fejlesztették ki, a gép jelenleg a dél-kínai Kuangcsou városának szuperszámítógép-központjában van. A kínai szuperszámítógép elsősége vitathatatlan: csaknem kétszer gyorsabb a második helyen álló, amerikai fejlesztésű Titannál.

Kulcsszavak: szuperszámítógép

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55