Nem kaphatnak több iPad-et a kínai állami hivatalnokok
Nemzetbiztonsági kockázatok miatt az amerikai Apple tíz terméke tiltólistára került a kínai állami hivatalok közbeszerzési listáján - adja hírül a sina.com hírportál.
A tiltás a tartományi és alacsonyabb szintű állami hivatalokra is vonatkozik. A cég Kínában rendkívül népszerű telefonjáról, az iPhone-ról júniusban a központi televízió azt állította, hogy helymeghatározó funkciója érzékeny statisztikák, államtitkok kiszivárogtatásának eszközeként használható.
Az állami pénzből vásárolható készülékek listáját rendszeresen frissíti a nemzeti fejlesztési és reformbizottság a pénzügyminisztériummal együttműködve, az Apple termékek a júniusi listán még szerepeltek.
Májusban a Microsoft Windows 8-as operációs rendszerét minősítették nemzetbiztonsági kockázatnak az állami számítógépeken, s a céget kizárták az energiatakarékos számítógépek beszerzéséből is. A vállalatot versenyellenes piaci gyakorlat vádjával vizsgálják a hatóságok. Szintén nyáron nagy külföldi technológiai cégek, a Symantec és a Kaspersky vírusirtó szoftvereire jelentettek be tilalmat.
Kapcsolódó cikkek
- Az Apple 60 milliót fizetett az iPad márkanév kínai használatáért
- Nem kell Kínának a Symantec és a Kaspersky Lab
- Kínában a Xiaomi letaszította a trónról a Samsungot
- Rajtaütésszerű ellenőrzés a Microsoft kínai irodáiban
- Okosautókat fejlesztenek Kínában is
- Sikerült megfélemlítenie a közösségi oldalak használóit Kínának
- Kínában többen neteznek mobilról, mint PC-ről
- Kínaiak győztek a világ legmagasabb összdíjazású videojáték-versenyén
- Egyre többen kezdik már hat éves koruk előtt az internetezést Kínában
- Egy kő volt a kínai holdjáró veszte
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.