A függésekről szól a 7. Fenntarthatósági Nap
A civilizáció egyre bonyolultabb kínálati rendszerében mind több a függés. Élőlények, közösségek, államok, természeti és gazdasági rendszerek függenek egymástól és minél bonyolultabb a rendszer, annál hajlamosabb az egyensúlyvesztésre, összeomlásra. A függésekről szól a 7. Fenntarthatósági Nap szeptember 27-én, a Millenárison.
Az FN7 örökös házigazdája Novák Péter. A programot délben Dr. Zacher Gábor főorvos, toxikológus inspiráló előadása nyitja meg, majd a szokásos interaktív szekcióbeszélgetések sora következik: idén energiafüggésről, gazdasági függésről, társadalmi függőségi viszonyokról. A fórumokon részt vesz Ámon Ada az Energiaklub igazgatója, Galambos Rita a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány stratégiai és fejlesztési igazgatója, Hegyeshalmi Richárd az Index újságírója, Horváth Kristóf alias Színész Bob, Kelemen Ágnes pszichológus, az Autonómia Alapítvány munkatársa, Küllői Péter, aki sikeres bankárkarrier után egyebek mellett a Mosoly Alapítvány alapítója, a Bátor Tábor elnöke, Martin József Péter a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója, Munkácsy Béla tanár, környezetmenedzser, a földrajztudomány doktora, Orosz Györgyi újságíró, közösségépítő, a „Hősök tere” projekt vezetője, Pőcze Flóra kulturális antropológus, aki a Moszkva tér hajléktalanjairól írt könyvével lett ismert, Prácser Attila az Oszkár telekocsi egyik alapítója, Rohonyi Gábor rendező, Szegedi Csaba kolorista és Tari Annamária klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus. A fajsúlyos tartalmakat Dombóvári István standup-percei lazítják.
A délutáni +1 szekcióbeszélgetés visszatekint a múltba, tükörbe néz a jelenben, de leginkább a jövőről, a jövőnkről szól, az pedig mindannyiunknak érdekes. Lehet majd hallgatni és lehet kérdezni, de anonim üzenni is. Pont mint egy konferencián. Lesz mit nézni és lesz mit megérinteni, lehet félhomályban egyedül figyelni és lehet új barátságokat kötni. Hétköznapi kérdésekkel kiállítókat bombázni és megkóstolni ezt-azt. Este pedig lehet majd bulizni is. Pont mint egy fesztiválon.
A Smárton Trió, Halott Pénz, Anima Sound System és Irie Maffia DJ Set (Columbo, Mc Kemon, JumoDaddy) buliján az amatőr kreatívoknak hirdetett pályázat díjátadója lesz a szusszanásnyi szünet: a nyár végén kiírt „Te mitől függsz?” pályázatra többtucat izgalmas kreáció érkezett. A nyertesek a Telekom jóvoltából kategóriánként egy-egy Sony Xperia tabletet és személyes betekintést nyerhetnek kreatív ügynökségek munkájába, ezen felül a helyszínen kiállításra kerülő pályaművek közönségdíjasa is értékes nyereményt kap.
A 7. Fenntarthatósági Nap főszervezője a Telekom, kommunikációs partnere a Fenntarthatósági Médiaklub.
Kapcsolódó cikkek
- Esélyegyenlőség - Kerekasztal a digitális akadálymentesítésről
- On-life: nagy sebességgel egy digitális világ felé
- Mikor hal meg a Facebook? Maximum, ha öngyilkos lesz…
- A Telekom a beruházásokat jobban támogató szabályozásváltozásra számít
- Orbán ígéri, 2018-ra szélessávú internet lesz minden magyar háztartásban
- Vége a férfi dominanciának a neten
- Önkéntességért Díjat nyert a Telekom Mobilsulija
- Változzunk, hogy változtassunk!
- Google vízió: ingyen Wi-Fi 7 milliárd embernek
- Óvodások kommunikációs eszközhasználatát vizsgáló dolgozatot díjazott a Magyar Telekom
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?
A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére
A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde
A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.