Egykamerás optikai távolságmérő okostelefonra

MTI Sajtóadatbank, 2015. február 22. 11:46

A Profitrade 90 Kft. és a BME-Infokom Innovátor Nonprofit Kft. konzorciuma egykamerás optikai távolságmérő technológia kutatását és erre épülő okostelefonos alkalmazások fejlesztését valósította meg közel 273,25 millió forintból, a konzorcium a projekthez közel 196,1 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert - közölte a cég.

A kutatási-fejlesztési (K+F) projekt célja volt a passzív távolságmérésen alapuló alkalmazások fejlesztéséhez szükséges technológiai háttér megteremtése, amely főleg a mobil készülékekbe integrált egyetlen kamerára támaszkodik.
 

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a korábbi alkalmazások két, egymástól fix távolságra felállított kamera által együttesen készített felvételéből nyertek ki távolság adatokat, vagy egy kamerával ugyan, de a kamera dőlésszögének változtatásával lehetett a távolságra egy becslést adni.
 

A K+F projekt keretében kis erőforrásra támaszkodva, egy kamerával, valós időben, minimális felhasználói interakciót és előzetes tudást feltételezve, nagy pontosságú távolság adat meghatározását tűzték ki célul.
 

A konzorcium ismertetése szerint a rendszer kódolása három mobil platformra történt meg: Iphone, Android, és Windows Phone/Windows 8. Ezt követően kettő, a megoldás képességeinek jobb hasznosítását lehetővé tévő eszköz integrációja valósult meg. Az egyik egy a mobil készülékekhez csatolható nagyfelbontású kamera illesztése, amelynek segítségével a mérési pontosság növelhető, a másik pedig egy szemüveg jellegű kijelző.
 

A projekt befejezését követő időszakban a cég megkezdi a technológia, illetve az arra épülő mobil alkalmazások értékesítését - írták.
 

A Profitrade 90 Kft. számítástechnikai vállalat 1990 óta van a piacon, átlagosan 30-35 alkalmazottat foglalkoztat. 2013-ban 105,6 millió forint árbevétel mellett mintegy 13 millió forint adózott eredményt ért el.
 

A cég az MTI-nek korábban úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt években a kutatás-fejlesztéseké volt a főszerep, ezek döntően az idén zárulnak. Így számításaik szerint részben akár már az idei évről készült mérlegben, de a következő évek beszámolóiban  egyértelműen megjelennek az elmúlt években eszközölt beruházások pénzügyi eredményei.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36