Bevált a Tescónak az online árverés
Online aukciókon értékesíti a Tesco azokat az eszközeit, gépeit, amelyek az áruházakban, logisztikai központokban működtek és eljött a kötelező csere időpontja, vagy – az utóbbi időben – üzletbezárás miatt váltak feleslegessé. Az árverések szervezője arról tájékoztatott, hogy az elmúlt négy évben összesen 18 árverést tartottak, egy-egy aukción a tételek 85-90 százaléka azonnal elkelt.
Az Intergavel Aukciószervező intézi a licitek szervezését, lebonyolítását, már 4 évre nyúlik vissza az együttműködés a Tesco áruházakkal. Kocsis Csaba ügyvezető elmondta, hogy a befolyt összeg ez idő alatt már meghaladta a 150 millió forintot. A vásárlók leginkább a targoncák, konténerek, bálázógépek, sütőipari gépek iránt érdeklődnek, ezek szinte biztosan gazdára találnak. Nemrégiben komplett optikai szalonokat árvereztek el, azok között is szinte mindenre érkezett érvényes licit. Jelenleg is zajlik (július végéig) egy aukció, amelyen főként sütőipari gépekre licitálhatnak az érdeklődők.
A Tesco azért kedveli ezt az értékesítési formát, mert a licitálók versengése garantálja a legmagasabb eladási árat, valamint – szemben a nyílt, élő árveréssel – nincsen lehetőség az összebeszélésre, mindenki teljesen egyenlő feltételekkel indul.
Kocsis Csaba hozzátette, csak vállalkozások regisztrálhatnak, ugyanis korábban néha problémát okozott, ha a magánszemély licitálók nem fizettek. A cégek közötti értékesítés jogilag biztonságosabb, amióta korlátozták a hozzáférést, alig fordul elő visszaélés.
Miután az együttműködés kölcsönösen előnyös, az árveréssorozat tovább folytatódik, ha lecserélnek eszközöket, vagy üzletbezárás miatt válnak feleslegessé berendezések – mondta az ügyvezető.
Kapcsolódó cikkek
- Új felületet indít az eBay és Sotheby's
- Online árverésen szigeteket vesznek a kínaiak
- Egyre népszerűbben az online ipari árverések
- A PlayStation 4 jubileumi kiadás a Vaterán
- Már 150 ezren töltötték le a díjnyertes Én kicsi Tescóm alkalmazást
- 365 ezer dollárért kelt el egy aukción az Apple-1
- Akár buszmegállóban is vásárolhatunk a Tescóból
- A kikiáltási ár több mint kétszereséért kelt el az interneten egy connecticuti szellemfalu
- Ha a Tescoban vásárol, ingyen telefonálhat
- Ismét online átverésre bocsájtja több termékét a Tesco
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.