Magyar fejlesztés teszi lehallgathatatlanná az okostelefonokat

forrás: Prím Online, 2015. szeptember 23. 10:34

Egy memóriakártyába épített miniatűr számítógépen alapul a magyar fejlesztésű Secfone technológia, amely lehallgathatatlanná teszi az okostelefonokat. A korábban informatikatanárként dolgozó magyar fejlesztő, Zelenák János kezdetben katonai, illetve állami piacra szánta a rendszert, de mára a polgári célú alkalmazás iránt is komoly az érdeklődés, ugyanis sem érezheti magát tökéletes biztonságban, aki okostelefont használ.

A telekommunikáció sebezhetőségére a Snowden-ügy irányította rá a figyelmet. Zelenák János, a Secfone fejlesztője szerint valójában sokkal régebben veszélyben vagyunk. A Snowden-ügy kapcsán a hétköznapi emberek is rádöbbenhettek a problémára, amit a szakmában már jó ideje tudtak. Már a vezetékes telefon, majd a mobiltelefon-rendszerek telepítésekor kiépítettek lehallgatásra alkalmas infrastruktúrákat, s nem volt ellenük megfelelő védekezés.

 



A számítógépeinket ugyan védtük tűzfalakkal és vírusirtókkal, de arra nemigen gondoltunk, hogy a telefonjainkat is könnyű lehallgatni.


Zelenák János úgy véli, még mindig nem fordítunk kellő figyelmet arra, hogy a telefonjainkat védjük, és ez óriási kockázat, bár a tendencia az, hogy napról napra egyre többen ismerik fel, a kommunikáció veszélyben van.

A Secfone elsősorban katonai célra fejlesztett, de néhány éve már a polgári piacon is kapható titkosítási technológia, amelynek lényege egy IP-alapú zárt hálózat, azon keresztül lehet adatokat, jeleket továbbítani, illetve telefonbeszélgetést folytatni úgy, hogy ezt semmilyen eszközzel nem lehet lehallgatni.

 



A Secfone-nal androidos telefonoknak nyújtanak biztonságot, mert azt a legegyszerűbb megoldani, nemcsak a vonalat védik ugyanis a két beszélgetés között, hanem magát a készüléket is. Az androidos készülékek nyílt platformúak, ismert kapcsolási rajzúak, és viszonylag könnyű őket megvédeni. Kísérleteznek az iPhone-nal is, de abba Zelenák szerint olyan lehallgatási technológiát építettek be, amelyről nem lehet biztosan eldönteni, hogy ma már nincsen benne. A Windows-telefonokra pedig olyannyira minimális a piaci érdeklődés, hogy eddig nem vetődött fel a megvédésük kérdése, mondta el Zelenák János a Kossuth Rádió Közelről című műsorában.

forrás: Kossuth Rádió, Közelről / hirado.hu

Kulcsszavak: security lehallgatás

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36