Ezért akkora cucc a szelfizés
Akik sok időt töltenek a Facebookon, állandóan összehasonlítják a külsejüket a barátaikkal és az az érzésük támadhat, hogy ők mindig alulmaradnak - derül ki egy friss kutatásból.
Néhány éve söpör végig a világon az igazi szelfiőrület. De ki gondolta volna, hogy már jó néhány évtizeddel ezelőtt is önmagát fotózta egy angol ejtőernyős katona, vagy éppen a másodikként Holdra lépő űrhajós.
Aczél Petra szerint maga a fotózás a Kodak kultúra idején vált igazán népszerűvé, de az újabb áttörést a digitális fényképezőgépek megjelenése hozta el. „Amikor a ’90-es évek végén betör a digitális korszak a fényképezésbe, akkor már nem volt kérdés, hogy mit, mikor és hányszor fényképezzünk. A képhez való viszonyunkban már nincs szelekció. Meg kellett találni a témában újra a központot és hát mi a legegyszerűbb téma? Saját magam” – magyarázta a Budapesti Corvinus Egyetem intézetigazgatója az M1 Médiaklikk című műsorában.
„Egyre jobban szeretjük magunkat nézni”
Innen pedig már csak egy lépés kellett a szelfi igazi áttöréséig, hiszen az előlapi kamerákkal felszerelt mobiltelefonokkal megszűntek a határok. „Az érdekessége ennek a jelenségnek valóban az, hogy már régen nem a helyszín a fontos. Két mozzanata van, ami fontos: a megörökítés gesztusa és a személyiség. Egy 2013-as kutatás szerint ezek az új technológiák és ezek az új színterek, amelyeken megnyilvánulunk, öt változást jelentenek vagy váltottak ki a személyiségünkben. Ezek közül az egyik a narcisztikusság, tehát, hogy egyre jobban szeretjük magunkat nézni. A másik pedig a regresszió, a kamaszkorba és gyerekkorba visszasüppedő regresszió, amikor mindig úgy hisszük, hogy a világ is minket néz” – mondta Aczél Petra.
Alapvető igényünk, hogy megmutassuk magunkat
Az emberek mindig is szerették fotón megörökíteni magukat és a környezetüket. A pszichológus úgy véli, alapvető igényünk, hogy megmutassuk magunkat másoknak. „Régen a korzón sétáltak azért, hogy megmutassák, milyen a ruhájuk, milyen az új kalapjuk, kikkel barátkoznak. Manapság egy kattintással akár több ezer ember is lát valamit. De ez csak a külső dolgokat ragadja meg. Tehát jellemzően azt tudjuk lefényképezni, hogy éppen milyen a hajunk, milyen a sminkünk, hol járunk, mit eszünk és hogy ezzel a fényképezéssel, a szelfizéssel nagyon a külső dolgokra irányul a figyelem” – mondta Udvardi Judit, klinikai szakpszichológus.
Azért, hogy elérjük mások figyelmét, képesek vagyunk kiszínezni, retusálni a valóságot. Ma már ezernyi lehetőségünk van arra, hogy úgy alakítsuk saját szelfinket, hogy az a lehető legtökéletesebbnek hasson. Ezáltal egy, a valósághoz talán már nem is hasonlító képet mutatunk magunkról a virtuális térben.
Ahelyett, hogy megélnénk az eseményeket, „csak fotózunk”
A pszichológus szerint emellett másik nagy probléma, hogy a történések valódi megélése helyett inkább a fotózással foglalkozunk.
„Nincs üresjárat, nincs lötyögés, hanem bármikor, amikor egy pár percük van, akkor pörgetik a képeket, pörgetik a mások által feltett tartalmakat. Szóval ez a személyiség-fejlődésre nincs jó hatással, mert ekkor is csak a külsőben élnek, illetve folyamatos összehasonlítással a másikkal. Friss amerikai kutatás szerint, akik sok időt töltenek a Facebookon, azok állandóan összehasonlítják a külsejüket a barátaikkal és az az érzésük támad, hogy ők mindig alulmaradnak” – mondta Udvardi Judit.
Egy profi fotós szerint az, hogy szinte mindenkinek a zsebében van egy fényképezőgép, még nem jelenti azt, hogy mindenki tudja is használni. „Semmiképpen sem nevezném fotográfiának a szelfit: ezek maximum fotográfiai eszközökkel készült képek. Természetesen tökéletesen öncélú az egész, mert arról szól, hogy az alany vagy a képen szereplő egyének a közösségi oldalakon megmutassák, milyen szuper helyeken vannak, és hogy mit csinálnak” – mondta Kálló Péter.
Azonban érdemes ezt óvatosan tenni, a szelfikészítés ugyanis veszélyes hobbi. Idén több ember halt meg szelfizés közben ügyetlenkedve, mint cápatámadásban.
Forrás: M1/Médiaklikk / hirado.hu
Kapcsolódó cikkek
- Minden településen ingyenes wifi lesz?
- Saját emodzsikkal rukkoltak elő a finnek
- Kihirdették a Digitális Esély 2015 pályázat nyerteseit
- Infotér – 2016 végére nem lesz internet nélküli iskola
- Napi kilenc órát kütyüznek az amerikai tinik
- Tilos szelfibottal fotózni az állatkertben
- Előírnák a böngészőadatok tárolását
- A Nokia Networks támogatja a lányok technológiai oktatását
- Nem csak a műveltség számít: a britek legtöbbje megbukott a Cyber IQ teszten
- Amikor halálba visz a kiberzaklatás
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.