Üzletemberek kikapcsolódása; 40 magyar borász kétszáz bora Londonban
Négyen - akikről leginkább csak annyit lehet tudni, hogy barátok és elkötelezettek a finom borok, és a kiváló fesztiválok iránt (és akik egyike, sok egyéb mellett, évről évre a sikeres Vezérigazgatói Találkozókat is megszervezi) - úgy döntöttek, hogy ezúttal Londonba csábítják korábbi rendezvények előadóit, hallgatóit, azok ismerőseit, barátait. Több éves előkészítő munkájuk eredményeként június 17-18-án a legkiválóbb borokkal, ételekkel, és a legütősebb zenékkel, műsorokkal ünnepelhetnek együtt magyarok és angolok a 2012 áprilisában megnyílt sokoldalú kiállítói- és rendezvény helyszínen, az Oval Space-en.
A maga nemében egyedülálló gasztronomai-, bor- és zenei fesztiválról a http://londoniborfesztival.hu/ oldalon tudhatunk meg többet, és itt vásárolhatjuk meg - elővételben: kedvezményesen - jegyeinket mondjuk a Quimby koncertre, vagy az egymást érő borkostolók valamelyikére, netán a gasztrodélutánra. A londoni és a budapesti hagyományokra épül a Foci és Buli eseménysorozat, amelynek gerincét a közös kivetítős meccsnézés (Magyarország-Izland) adja, amit ugyancsak borkostolás és egy David Merlini show követ.
Ebben a médiumban az esemény informatikai tartalmáról is szólnunk kellene, de ilyen nem sok lesz, hacsak nem az, hogy a szervezők kapcsolatrendszere révén sok korábbi ilyen tematikájú konferencia résztvevője is ellátogat ide, lehet tehát networkölni, de leginkább lehet végre kikapcsolódni a napi hajtásból, kulturáltan borozgatni és jól szórakozni a világ üzleti fővárosában.
Kapcsolódó cikkek
- Iron Maiden és Wiz Khalifa a Telekom VOLT Fesztiválon
- A sztárok is a Szigetre szavaztak
- Szigetes fesztiválok ismét a legjobbak közt
- Interaktív mobiltelefonos játékséta a 10. PLACCC Fesztiválon
- Van, aki egész évben a kedvenc fesztiváljára spórol
- Tizenháromezren követték a VOLT-ot és Soundot a Telekom interaktív megoldásán keresztül
- Rekordot döntött az EFOTT
- Elindult a @NikonHungary Instagram oldal és a #NikonFest fotópályázat
- Elkezdődött a Sound
- Hétfőig tart a kezdeményes regisztráció az idei Hacktivityre
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst
A koronavírus-járvány okozta elszigetelődés adta az inspirációt egy kis baráti társaság számára, hogy olyan közösségi applikációt fejlesszen, ami megkönnyíti az információszerzést, a tájékozódást, miközben a vendéglátóhelyek kiszolgáltatott helyzetét is orvosolni tudja. A kis közösségi alkalmazás bár népszerűvé vált, de a várt áttörést nem érte el, ezért a csapat egy inkubációs programban kapott segítséget felhasználva fejlesztette ki a jelenlegi formában elérhető rendszert.