1,1 milliárd forintért adtak el elővételes sztrádabérleteket decemberben

forrás: Prím Online, 2017. január 4. 08:40

Minden előzetes várakozást meghaladó sikert hozott az új kényelmi szolgáltatás: 2016. december 8-tól az év végéig több mint 76 ezer darab 2017. évi országos és megyei autópálya-matricát vásároltak meg az autósok.

Az úthasználati jogosultságok ára ötödik éve változatlan, az éves matricákat tavaly decemberben először lehetett már az érvényességi idő kezdete előtt megváltani. A kereslet az utolsó egy-másfél hétben pörgött fel igazán, az elővásárlási lehetőség első két hetének mintegy 20 ezer darabjához képest az ünnepi időszakban közel háromszor több sztrádabérlet kelt el. Az elektronikus (mobiltelefonos vagy online) csatornák aránya kétszeresen haladta meg a rendes üzletmenetben megszokottat.

 

Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A szaktárca a rendkívül népszerűnek bizonyult elővásárlást 2017-ben akár a teljes december hónapra kiterjesztve elérhetővé teszi az autósok számára. A minisztérium a zökkenőmentes bevezetést segítő Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. és Nemzeti Mobilfizetési Zrt. bevonásával a jövőben is vizsgálja a szolgáltatások igénybe vételét megkönnyítő további informatikai fejlesztések lehetőségeit.”

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36