A rotorok és robotok újra támadnak!

Március utolsó napján rajtol a második Drón & Robotika Show Sopronban

forrás: Prím Online, 2017. március 11. 08:33

Érdekes év volt a 2016-os a hazai drónközösség számára, hiszen két versenysorozat és egy nagyszabású rendezvény nőtte ki magát hirtelen a “semmiből”, a technika iránt fogékony érdeklődők legnagyobb örömére. 

A 2016-os Drón & Robotika Show sikere megmutatta, hogy helye van a hazai piacon a “közeljövő kiállításának” ahol a kisgyerekes családoktól a tiniken át, a nyugdíjasokig mindenki érdekes és értékes élményekhez juthat.

 

2017-ben pedig immár országosan több helyszínen jelentkezik a Drón & Robotika Show, elsőként a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban, ahol közel 6000 négyzetméteren, igazán impozáns környezetben találkozhatnak a látogatók a legfrissebb technológiai vívmányokkal és fejlesztésekkel. Az edukációs célokat szolgáló humaniod robotoktól, az apró, de egyáltalán nem játékszerként kezelendő versenydrónokon át a majdani android miniszterelnökig igazán széles és színes skálán mozog a kiállítás programja. A szervezők ezúttal is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy ne csak nézelődni lehessen, hanem az érdeklődők a lehető legtöbb eszközt és fejlesztést ki is tudják próbálni. Így lehet holdjárót és drónt vezetni, robotot építeni, intelligens homokkal ismerkedni és átélni a virtuális valóság adta élményeket.

 

 

A kiállítók között olyan világmárkák képviseltetik magukat, mint a Segway, a UBTECH, vagy épp a LEGO, míg a hazai szcénából a legnívósabb iskolák és egyetemek mellett a világversenyt nyert Rescube Robotics, vagy a hamarosan holdra szálló Puli Space Technologies is tiszteletét teszi a kiállításon.

 

Mivel a rendezvényen a szórakoztatás mellett az ismeretterjesztés is elsődleges szempont, így idén is elgondolkodtató, elképesztő és érdekes előadásokat hallhatnak az eseményre látogatók, pénteken és szombaton egyaránt. A neves szakemberekből, egyetemi docensekből álló előadógárda olyan témákkal készül, mint a jövő robot járművei, a drónok szerepe a jövő építészetében, vagy hogy hogyan készülhet zene bármiből.

 

2017 tavaszán ismét felpörögnek az apró rotorok, felélednek a robotok és rotor-, illetve szervómotor zajban fürdik majd Sopron egyik legszebb épülete!

 

Kulcsszavak: drón robotika robot

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55