Különdíjjal tért haza a magyar csapat a Women Startup Competition Europe Londoni döntőjéből

forrás: Prím Online, 2017. július 6. 15:19

A hét európai elődöntőből bekerült csapatok között két magyar döntős is szerepelt. A MagikMe és a HeatVentors közül az utóbbi nyert különdíjat, amely Angliából egyenesen a három legjelentősebb kínai városba repíti őket, ahol olyan befektetők előtt kapnak soron kívüli prezentációs lehetőséget, mint Jack Ma, az Alibaba tulajdonosa. 

A Women Startup Competition idén negyedik alkalommal látta vendégül a női alapítói többségű vállalkozásokat. A verseny kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a nők szerepvállalásának fontosságára a startup szektorban is illetve, hogy a csapatok lehetőséget kapjanak a nemzetközi bemutatkozásra, potenciális befektetők előtt. 

 

A versenyre nem csak női résztvevők jelentkezhettek. Az egyetlen kitétel a legalább 50%-os női jelenlét volt a cégvezetői gárdában. A szervezők szeretnék, ha az új cégalapítók szem előtt tartanák a kiegyenlített nemi arány biztosítását vállalkozáson belül, alkalmazotti és alapítói szinten is. Továbbá azt remélik, hogy ez a pozitív és tanulságos élmény a verseny kimenetelétől függetlenül is motiválja majd a versenyzőket, és segítséget nyújt az ötletek alaposabb kidolgozásában. 

 

A döntőbe jutott startupok ötnapos, intenzív szakmai felkészítésen vettek részt, ahol nemzetközi mentor gárda segítségével tovább gondolhatták, tökéletesíthették, fejleszthették működő üzleti modelljüket és szakmai bemutatkozójukat. A felkészítésen olyan témákkal találkozhattak, mint a termék koncepció fejlesztése, piacra lépési stratégia, tárgyalás technikai alapok, befektetési jog, testbeszéd, önismeret, és márkaépítés. Dehelán Gábor, vezető mentor által összeállított felkészítő gárda tagjai között helyet kapott például Sindy Foster, az USA-ban és az Egyesült Királyságban egyaránt jelenlévő PR&marketing ügynökség valamint a mylittlespace.co.uk alapítója; Kurucz Andrea, szabadúszó trend specialista, márkastratéga; Szántó Péter – sorozat vállalkozó, TEdx előadó, lean startup specialista; illetve Alexandra Isenegger, a startupok jogi támogatására létrejött Linkilaw alapító ügyvezetője.

 

A kétperces prezentációk után a csapatok az ötletek megvalósíthatóságával kapcsolatban kaptak kérdéseket a zsűritől. A zsűri a prezentációkat ötlet megvalósíthatósága, üzleti potenciál, előadói és megvalósító csapat szempontból is vizsgálta: Dr Reich Lajos, a Quantum Leap Incubator-tól, Főzy Bory, a HiVentures képviseletében, Paul Dowling, a Dreamstake Ventures-től és Bo Ji, a CKGSB Europe képviselőjeként értékelte az előadókat. 

 

A verseny első három helyezettje a következő ötletekkel pályázott: 

1. PELVIFLY [Lengyelország]: A PelviFly egy mobil applikáción keresztül irányítható intimtorna berendezés, amely segítségével az intimtorna a napi rutin részévé válhat. Az applikáció különböző problémák megoldását hivatott segíteni, megfelelő gyakorlatok ajánlásával, úgy mint: szülés utáni rehabilitáció, egészségmegőrzés vagy fokozott sportolás következtében fellépő izom megnyúlás, amely inkontinenciát vagy szexuális problémákat okozhat. https://pelvifly.com/en

“A londoni siker hatalmas energia löketet adott, ami segít abban, hogy még keményebben dolgozzunk annak érdekében, hogy az intim torna lehetősége minden nő számára elérhető, biztonságos, rutinszerű, otthon elvégezhető tevékenységgé válhasson!” – Urszula Anna Wójtowicz, CEO, Pelvifl.

 

 

2. FOPO [Németország]: A FoPo fellépve a zöldség és gyümölcs pazarlás ellen, üzleti alapú étel elosztó rendszer kiépítésén munkálkodik, amely a szavatossági idő lejárta előtt konzerválja a kidobásra ítélt élelmiszereket porított vagy szárított formában. A módszerrel, akár 2 évvel is megnövelhető az ételek élettartama. Az így tárolt zöldségeket és gyümölcsöket később ízesítéshez, sütéshez, főzéshez használhatjuk fel, de főleg a fejlődő országok számára jelenthet megoldást az élelmiszer utánpótlás biztosítására. https://www.myfopo.com 

„Úgy éreztem, hogy éppen most formáljuk a szupernők közösségét, akik nagyon profik és célorientáltak, de ugyanakkor törődnek egymással és támogatják is a másikat.” - Adriana Bałazy, Co-founder, FoPo.

 

 

3. TWIPES [Anglia]: A Twipes nem más, mint egy anti-bakteriális, környezetbarát, nedves törlőkendő, amely vízben 100%-ban oldódó természetes, vegyszer mentes anyagokból készült és a meglévő WC papír tartóra illeszkedik. A lehúzás után vízzel érintkezve szinte azonnal természetes alkotóelemeire bomlik. https://www.twipes.co.uk

"Nagyon inspiráló volt látni, hogy mindenki ennyire igyekszik a legjobbat kihozni a versenyből. Sokat tanultam magamról is az öt napos felkészülés alatt." - Elle McIntosh, Co-Founder and Director of Operations at Twipes.

 

 

A Kínai különdíjat a HEATVENTORS [Magyarország] érdemelte ki, aki innovatív technológiát kínál a hőenergia tárolására - akár fűtési vagy hűtési rendszerekbe. A Külön díj Kínában biztosít négyszeri bemutatkozási lehetőséget helyi és nemzetközi nagybefektetők előtt. https://www.f6s.com/heatventors 

 

A Közönség Díj - amely a támogatói jegyek vásárlásából jött össze a 7 elődöntő és a döntő során - a FASHIONTOURI [Ausztria] csapatához került, akik geotargeting és automatikus viselkedésvizsgálattal működő, azonnali lokális vásárlást segítő alkalmazást fejlesztenek. Az alkalmazás városnézés közben segít felderíteni a környék divatnevezetességeit, valamint a számunkra érdekes akciókat és újdonságokat. http://www.fashiontouri.at/ 

 

A most felvonult csapatok vezetői tehetségben, ötletben és megvalósításban példát mutathatnak a következő évek generációinak. - mondta Müller Tamás alapító - Mi pedig a jövőben számos új lehetőséggel fogjuk tudni támogatni őket és az őket követőket, hiszen több országban még több elődöntő és felkészítő eseményt fogunk tartani. Mellette pedig elindult inkubátorunk is ahol már az idei év végén 10-15 csapatot szeretnénk hosszabb, 3-4 hónapos mentorprogramunkban a nemzetközi piacra lépésben támogatni. Ehhez persze nagyban hozzájárulnak azok a nagyvállalati- és befektetői támogató partnereink, akikkel az “okos” szponzorációs csomagjainkon túl, közös innovációs- és startup integrációs projekteken is dolgozunk. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36