Minden, mi szem-szájnak ingere

Comdex 2000

Kolma Kornél Kolma Kornél, 2000. november 16. 01:01
"All you can eat" - ez a felirat olvasható jó néhány Las Vegas-i étterem ablakában, ami magyarul annyit tesz, hogy az ide betévedő vendég pár dollár fejében annyit eszik, amennyi csak belefér. Az idei Comdex "ajtajára" - a "megtelt" tábla mellé - ugyancsak kitehető az iménti mondat, a látogató ugyanis tényleg mindent megkap, s az már más kérdés, hogy mindent nem lehet befogadni (megemészteni).
Éppen ezért fontos az iránymutatás, a közeljövő várható slágertermékeinek, megoldásainak, szolgáltatásainak kiemelése. E csöppet sem könnyű feladatot a Comdex szervezői gárdája idén is magára vállalta, választása pedig három fontos területre - a Linuxra, az ügyfélcentrikusságra, valamint az ASP-re - esett. A tavalyi Linux Business Expo sikere, ahol nem kis számban vonultak fel az ingyenes operációs rendszerre megoldást szállító cégek, idén folytatódik. A katalógus szerint a "Linuxhoz közeli cégek" száma - remélem, megbocsátja a kedves olvasó, de megszámolni egyelőre nem volt idő - közel kétszer annyi, mint azoké, akik a Windows mellett tették le voksukat. S hogy a bőségszaruba mi fért bele, felsorolni is nehéz, mindenesetre tényleg szinte minden, ami akár az otthoni felhasználó, akár egy vállalat életében fontos lehet (utóbbinál nem pusztán irodai alkalmazásokra kell gondolni, hanem komplex üzleti megoldásokra, például vállalatirányítási rendszerekre is).

Hasonlóan sikeres jövőt jósolnak a szakemberek az ASP-nek (Application Service Provider). A hárombetűs csoda révén nem kisebb dolog valósul meg, mint az, hogy a szoftvereknek csak azon részeiért kell a jövőben fizetnünk, amelyeket valóban használunk is (az ASP Summit nevű előadás-sorozat lapzártánk után kezdődik, ezért a részletekről egyelőre nem tudunk beszámolni).

A harmadik fő témaként választott ügyfélcentrikusság igazából nem is köthető egyetlen terméktípushoz (bár a "360 Costumer" című előadássorozaton előszeretettel emlegették a CRM-et, a Costumer Relationship Managementet, amely a nagy ügyfélkörrel rendelkező vállalatok, intézmények számára kínál informatikával támogatott megoldást), akárcsak a biztonságtechnika, amely ugyan nem volt kiemelt téma, a kiállítók között mégis szép számban találhatunk - elsősorban az internet biztonságát fokozni hivatott - megoldásokat (például ujjlenyomat-azonosítással összekötött hitelkártya-olvasókat, elektronikus pénzt tároló chipkártyákat stb.). Szerencsés döntés volt a szervezőbizottság részéről, hogy a CeBIT-hez hasonlóan a pavilonokon belül az azonos területhez tartozó termékeknek, illetve a köréjük épülő megoldásoknak egyazon "parcellában" adott helyet.

Ilyen kisebb-nagyobb szigetek épültek ki a biometrikus azonosítás, a digitális otthon, a Bluetooth, a DVD és persze a mobilinformációs eszközök köré. Utóbbiak népszerűsége töretlen, a látogatók egyre kisebb, ugyanakkor egyre nagyobb tudású készülékeket vehetnek kézbe. Komoly, meghatározó újdonságot - akárcsak tavaly - nem hozott az idei Comdex, a Las Vegas-i IT-show ezúttal is inkább a trendeket próbálta meg felvázolni. Hogy mekkora sikerrel, az nemsokára kiderül.

Persze azért akadt néhány figyelemre méltó érdekesség. Ide sorolható például a már piackész termékként beharangozott digiScents, amely nem kevesebbet kínál, mint illatos (vagy éppen szagos) weboldalakat. A megoldás révén - amennyiben beszerezzük a kiegészítő berendezést, s kedvenc oldalaink is támogatják a digiScents technológiát - mintegy 100-200 különböző illat varázsolható otthonunkba. Szintén figyelemre méltó megoldás az AcaNeTv "objektum alapú adatsugárzó" terméke. A sokakat valószínűleg elriasztó definíció mögött igen praktikus, a jövőben valószínűleg nagy népszerűségnek örvendő megoldás rejlik, amely a televíziózást és a vásárlást köti össze oly módon, hogy például a filmben szereplő színésznő ruhája - amennyiben megtetszett - megrendelhető. E két megoldás bizonyára komoly esélyekkel indulhat a C|net és a Ziff Davis által közösen elnökölt Best of Comdex versenyen, ahol ideje volna már egyszer "a Comdex legnagyobb melléfogása" díjat is kiosztani, mert bizony akadt ilyen is szép számmal.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50