Izmos Smart City felhozatallal jön a 2018-as CES

forrás: Prím Online, 2017. október 31. 15:04

Az 5G technológia terjedése robbanásszerű fejlődést vetít elő az intelligens város megoldások területén, mely a modern városlakók életének szinte minden elemét érinti majd. A trendekre válaszul a világ legnagyobb technológiai seregszemléje, a 2018. január 9-12. között, Las Vegas-ban megrendezésre kerülő CES Smart Cities programot szervez, külön kiállítói területtel és kétnapos konferenciával.

A jövő városai az intelligens, hálózatba kapcsolt technológiákon alapulnak majd, az 5G terjedése pedig a közeljövőben a terület robbanásszerű fejlődését eredményezi szakértők szerint. A CES tech show-t szervező Amerikai Fogyasztói Elektronikai Szövetség (CTA) éppen ezért a Deloitte-tal együttműködve a kiállítás történetében első alkalommal dedikált program keretében biztosít lehetőséget a megjelenésre a világ meghatározó Smart City szereplőinek. 

 

A 2018-as CES okos város szekcióját így többek között olyan illusztris cégek fémjelzik majd, mint a Bosch, a Ford, a Nissan, vagy a Qualcomm. Bemutatva a nagyközönségnek, hogy mit hoz a közeljövő az intelligens közlekedés, az energiagazdálkodás és okos hálózat, a közbiztonság, az egészségügy, az adatelemzés és biztonság, a mesterséges intelligencia, a városvezetés és városfejlesztési politika terén.

 

„Prognózisok szerint a Smart City projektekre fordított beruházások 2020-ra globálisan elérik majd a közel 34,5 milliárd dollárt. Robbanásszerűen fejlődik tehát a terület, a 2018-as CES pedig egy olyan platformot kínál a szegmensben tevékenykedő vállalatoknak, amelynek keretében együtt kereshetik a választ a jövőt meghatározó kérdésekre” – fogalmazott Gary Shapiro a CTA elnök-vezérigazgatója.  

 

 

A Deloitte világszinten élenjár az intelligens város technológiákkal kapcsolatos szakmai diskurzus elősegítésében, erősítve a párbeszédet a kormányzati szereplők, az üzleti szféra, a non-profit szervezetek, a helyi közösségek, a felsőoktatási intézmények, illetve az egészségügyi intézmények között a terület integrált fejlődése érdekében. 

 

Az életminőségre, gazdasági versenyképességre, fenntarthatóságra fókuszálva a 2018-as CES kétnapos Smart Cities konferenciája holisztikus megközelítést kínál a résztvevőknek. „Észak-Amerikától, Európán és a Közel-Keleten át Ázsiáig a várostervezők, vállalkozók és üzleti döntéshozók együttműködnek annak érdekében, hogy valóra váltsák az okos város technológiákban rejlő ígéreteket. Nagy várakozással készülünk arra, hogy a 2018-as CES keretében a CTA-val közösen mindezeket bemutathassuk a nagyközönségnek” – tette hozzá John Skowron, a Deloitte Consulting igazgatója és a cég globális Smart City üzletágának vezetője.  

 

A CES Smart Cities szekcióján több, mint száz cég és szervezet vesz részt kiállítóként, többek között a Berlin Partner for Business and Technology GmbH, Las Vegas városa, a Cognata, az Európai Bizottság, a GenZe, a Guangzhou Xiaopeng Motors Technology, az Itron, a Synerise és az Ujet Vehicles. Továbbá a Ford, a Here, Hollandia Nemzeti Start-up Pavilonja, a Honda, az Intel, a La Poste, a Nissan, a Panasonic, és a Qualcomm. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09