Átadták az év Projektmenedzsere Díjat

forrás: Prím Online, 2017. november 9. 15:21

Szakemberek jóslata szerint 50 éven belül több robot fog dolgozni, mint ember. Vannak viszont olyan szakmák, amelyek létjogosultságát felerősítheti a negyedik ipari forradalom. A projektmenedzser pozíció ide tartozhat, hiszen az ehhez szükséges képességeket a mesterséges intelligencia nem tudja utánozni.

A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla a szakma népszerűsítésének és fontosságának erősítése céljából minden évben meghirdeti az Év Projektmenedzsere Díj pályázatot. Idén immár 17. alkalommal tették ezt, az átadó ünnepséget pedig a Projektmenedzsment nemzetközi világnapjához kapcsolódóan szervezték meg. A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter fővédnöksége alatt álló elismerést 2017-ben Ecsedi Péter, az IT-Systems Hungary programmenedzsere vehette át az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkártól, Rákossy Balázstól. Ecsedi a nemzetközi szoftverfejlesztő nagyvállalat vidéki leányvállalatának létrehozását vezette sikerre – projektmenedzseri teendői alatt a 300 fős cég rövid időn belül 3000 főssé duzzadt.

 

– A program nyolc hónapja alatt a leányvállalatot működésre kész állapotba kellet hozni, a szükséges idegen nyelvtudású szakembereket kiválasztani, a jövőbeli utánpótlás érdekében az egyetemi együttműködési kapcsolatokat kiépíteni, a kiválasztott helyszínen a működési infrastruktúrával felszerelt vállalati épületet felépíteni. Mindezek rendkívüli szakmai, üzleti és emberierőforrás menedzsmentet követeltek meg, ráadásul a Pécsi Tudományegyetemen a projektmenedzsment képzés is e vállalkozás kapcsán indulhatott el – méltatta a nyertes munkásságát dr. Prónay Gábor, a HTE (Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület) szakembere, a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla idei soros elnöke.

 

 

Ecsedi Péter a vándordíjon felül különböző szakmai konferenciákra kap belépési jogosultságot, publikálási lehetőségek nyílnak számára, de egyúttal indulhat a szakma nemzetközi pályázatán (IPMA Achievement Award) is. Itt az elmúlt években a hazai győztesek harmadik, majd első díját nyertek. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55