E-kereskedelem a javából

Fekete Gizella, 2000. december 1. 08:55
Felvette az e-kereskedelem által a nagykereskedők elé vetett kesztyűt a tavaly óta már 100 százalékos tulajdonosának, a Tech Datának idén december elsejétől az imázsát, nevét is magára öltő Computer 2000, s frappáns válaszként maga is a „fegyvert” kezdte alkalmazni.
Csütörtöki sajtótájékoztatójukon mutatkozott be nagyközönség előtt első ízben az a – a Tech Data már számos leányvállalatánál bevezetett – honosított, testre szabott, a disztribúció és a logisztika számára egyaránt komoly támogatást nyújtó, felhasználóinak a viszonteladói szerződés alapján testre szabottan felkínálkozó InTouch e-kereskedelmi rendszer.

A végfelhaszálókkal kapcsolatot tartó kereskedők heti 7x24 órában adhatják le a weben keresztül összeállítva megrendeléseiket, s ha úgy kívánják, 4 órán belül – némi felár ellenében – az áru házhoz is megy. A Windows-specifikus, a felhasználók részéről addicionális szoftvertelepítést nem igénylő, bármely internetes böngészőn keresztül elérhető (www.techdata.hu) alkalmazáson keresztül a raktárkészletről, a minden kereskedő számára testre szabott árakról, valamint a promóciós termékekről is tájékozódhatnak a magukat regisztráló viszonteladók. Diószeghy Zoltán, a hazai Tech Data ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, a rendszer nem a viszonteladók megkerülését, hanem épp ellenkezőleg, támogatását célozza. A termékek tudora továbbra is a viszonteladó, ő a felhasználók felé a szakmai kapcsolat, és ez akkor sem változik, ha jövő év közepére már közvetlenül a felhasználóhoz is kérhető lesz a kiszállítás.

Az InTouch funkció és ár, márkahűség, valamint azonnali s piaci szegmensre specializálódott igény szerinti keresési lehetőséget kínál, technikai háttereként pedig a müncheni központban telepített, IBM AS/400-on futó SAP R/2 szolgál. A hálózati megoldásokat a Cisco, a hazai lokális hátteret HP Unix szerverek fémjelzik.

Diószeghy „névbúcsúztató” sajtótájékoztatójukon sajnálta ugyan levetni az idehaza 1992-ben felbukkant és az informatikai vállalkozás palettán azóta már megszokott, jól ismert nevet, ugyanakkor nem titkolt büszkeséggel említette a Tech Datához kapcsolódó nemzetközi számadatokat. A Fortune 500 102. helyén álló Tech Data a tíz évre visszamenőleges Nasdaq-statisztika alapján, a befektetések megtérülését nézve a 26., és a legnagyobb forgalmat elérők között a 9. helyen áll. A 30 országban több mint 100 ezer viszonteladóval kapcsolatot tartó cég 2001 végére tervezett forgalma 20 milliárd dollár. Az elsődlegesen logisztikai szolgáltatásokra (Supply Change Management) specializálódott, több neves szállítóval (Compaq, HP, IBM) stratégiai együttműködést kötött Tech Data 2002-re az elektronikus kereskedelmi korszak vezető szállítója kíván lenni, melynek egyik előfutára a most bemutatott, s jövőre már a viszonteladók s felhasználóik között is működőképes InTouch.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50