Megtartották Magyarország eddigi legnagyobb informatikai versenyét

forrás: Prím Online, 2019. november 26. 11:05

Minden idők legnagyobb informatikai versenye zajlott a múlt héten Magyarországon: a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Karának szervezésében lezajlott e-Hódon 202 magyarországi iskola 27 702 diákja vett részt. A kezdeményezés célja, hogy felkeltse a diákok érdeklődését az informatika iránt, megmutassa annak sokszínűségét, és eloszlassa az azzal kapcsolatos negatív előítéleteket.

Az e-Hód a Bebras, vagyis Nemzetközi informatikai és számítógép-készség verseny (International Contest on Informatics and Computer Fluency) részeként rendezik meg minden évben Magyarországon. A Bebras kezdeményezés célja, hogy felkeltse a diákok érdeklődését az informatika iránt, feloldja esetleges negatív előítéleteiket, és megmutassa a szakmában lévő lehetőségeket. 

 

Idén ez meglehetősen jól sikerült, a november 11-15. között az interneten keresztül zajlott e-Hód versenyen 202 magyarországi iskola 27 702 diákja vett részt, ami rekordnak számít, korábban soha nem vett részt ilyen sok diák hazai informatikai tanulmányi versenyen. A versenyző csapatoknak 45 perc alatt kellett korcsoportjuktól függően 18, vagy 12 feladatot megoldaniuk az internetes felületen kívül minden egyéb szoftver, vagy más külső segítség igénybe vétele nélkül.

 

http://e-hod.elte.hu/

 

Az e-Hódot a Neumann Társaság az ELTE Informatikai Karával közösen 2011 óta rendezi meg Magyarországon: míg az első évben csupán 24 tanintézmény csatlakozott a kezdeményezéshez, 2014-ben már 100 iskola vett részt benne, 2019-ben pedig a kétszázas létszámot is sikerült átlépni. Az első évben még kevesebb, mint kétezer diák mérte össze tudását, 2015-re már több mint 13 ezren versengtek, tavaly a 25 ezres határt is átlépte a versenyzők száma, idén pedig ezt is sikerült túllépni. Világszerte egyébként 54 ország csatlakozott már a Bebras kezdeményezéshez, tavaly közel 2,8 millió diák vett részt a versenyen. 

 

„Az idei verseny résztvevőinek motivációját mutatja, hogy az öt életkori kategóriából 188 első-harmadik helyezett került ki. A verseny során sok új ötlettel, ismerettel gazdagodhattak azok a diákok is, akik fizikai jutalomban végül nem részesülhetnek. S ezeket a további életükben reményeink szerint fel tudják majd használni" - mondta el Pluhár Zsuzsa, az ELTE tanársegédje, a Neumann Társaság Közoktatási Szakosztályának elnöke és a kezdeményezés magyarországi vezetője az idei versenyről a 2019-es e-Hódról.

 

Az e-Hód díjkiosztóját 2019. december 13-án 14:00 órakor fogják megtartani az ELTE IK Harmónia termében, ahol minden egy egyes kategória első három helyezettje kap majd jutalmat. 

 

A Neumann Társaság kiemelkedően sikeres a tehetséggondozás területén, szervezve a legjelentősebb hazai informatikai tanulmányi versenyeket, és a diákolimpiákra készülő csapatok felkészítését is. 2023-ban  - Neumann János születésének százhuszadik évfordulóján - a Neumann Társaság, a Digitális Jólét Program, és a Szegedi Tudományegyetem konzorciuma rendezheti meg Szegeden a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát (IOI) is.

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09