TKI-klubnap: nosztalgia és realitás

Kovács Attila, 2001. január 8. 22:51
Zsúfolásig megtelt az Andrássy úti postaterem a Távközlési Kutató Intézet (TKI) 1950-2000 közötti tevékenységének a méltatására a HTE Szenior Klubja által január 8-án rendezett klubdélutánon. Az előadásból és hozzászólásokból is kiderült, hogy az elmúlt 50 év folyamán a TKI és a PKI volt a hazai távközlés kiemelkedő teljesítményeiben a két meghatározó intézet.
A TKI szakembergárdája az idők folyamán nemzetközi elismerést és megbecsülést is kivívott kutatási eredményeivel. Az elmúlt idők méltatása során a TKI ferrittel foglalkozó munkacsoportja nevében Sztaniszláv Dánielné elmondta, megtalálták a helyüket a mostani "új világban" is. Viszont igen nagy szerepe van az egykori TKI biztosította szakmai nevelésnek abban, hogy képesek voltak alkalmazkodni az új piaci körülményekhez. A keleti piac tizenegy évvel ezelőtt kezdődött összeomlása után is megtalálhatták új piacukat és új - nyugati - partnereiket. A korábban kétévenként sikeresen megrendezett nemzetközi konferenciákon témákként is szolgáltak a mikrohullámú ferritek, valamint az intézetben szintén eredményesen folytatott különböző anyag- és eszközkutatási projektek.
Kulcsszavak: +céginfo PKI TKI

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55