Gigafelvásárlás az oktatási piacon

forrás: Prím Online, 2020. április 21. 10:32

A hazai oktatási piac két meghatározó szereplője került egy kézbe, a Training360 Kft. tulajdonosai ugyanis úgy döntöttek, hogy megvásárolják a NetAcademia Oktatóközpont Kft.-t. A saját tőkéből megvalósított akvizíció eredményeként a Training360 e-learning tanfolyamainak száma 500-ra nő, a két vállalat együttes tavalyi árbevétele pedig várhatóan meghaladja a 3,4 milliárd forintot.

A hazai oktatási piacon eddig példa nélküli akvizícióra került sor: a tavalyi év során mintegy 12 ezer hallgató számára online és hagyományos tantermi képzést egyaránt biztosító Training360 Kft. felvásárolta az online informatikai oktatási piac vezető szolgáltatóját, a NetAcademia Oktatóközpont Kft.-t. A négy magyar magánszemély tulajdonában lévő Training360 Kft. még 2019 végén kezdte meg a tárgyalásokat a NetAcademia felvásárlásáról, melyre hivatalosan 2020. március 31-én került sor.

 

„Az elmúlt években folyamatosan figyeltük a piacot, hogy organikus növekedésünket akvizíciók révén felgyorsítsuk. Fontos szempont volt, hogy az akvirálásra kerülő vállalat rendelkezzen saját e-learning tananyaggal, ami jól kiegészítheti a folyamatosan bővülő elektronikus tananyag könyvtárunkat. A NetAcademia Oktatóközpontban régóta komoly lehetőséget látunk, hiszen az informatikai e-learning oktatás terén egyedülálló tudással, jelentős ügyfélkörrel és egyúttal komoly piaci potenciállal rendelkezik. Elhatározásunkat a jelenlegi helyzet – a koronavírus révén az online oktatási eszköztár hirtelen dominanciája – csak megerősítette, ezért döntöttünk a NetAcademia felvásárlása mellett” – mondta Nyisztor József, a Training360 Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember hozzátette, hogy a felvásárlás eredményeként Magyarországon egyedülálló informatikai e-learning tanfolyami portfólió jön létre, mely több mint 500 különböző területre kínál online oktatási tematikát.

 

 „A NetAcademia 4 évvel ezelőtt állt át teljesen az online oktatásra, büszkék vagyunk arra, amit azóta elértünk. Ugyanakkor úgy ítéltem meg, hogy a további fejlődéshez egy tőkeerős, és az oktatási piacot jól ismerő szakmai befektető tud még hatékonyabban hozzájárulni, ezért mondtam igent a Training360 Kft. vételi ajánlatára” – mondta Fóti Marcell, a NetAcademia korábbi tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.

 

Felvásárlás után létszámbővítés

A saját tőkéből finanszírozott akvizíció eredményeként a csoportszintű oktatási szolgáltatások köre kiterjed a hagyományos tantermi, az e-learning, valamint a két megoldást keverten alkalmazó képzésekre az üzleti, szervezetfejlesztési, informatikai, illetve egyéb irodai munkákhoz kapcsolódó területeken. A Training360 Kft. megtartja a NetAcademia márkanevet, a céget pedig a korábbi ügyvezetővel – Fóti Marcellel – viszi majd tovább.  A két vállalat összesített árbevétele a 2019-es évre vonatkozóan, az előzetes adatok alapján, várhatóan meghaladja a 3,4 milliárd forintot. 

 

„A felvásárlás eredményeként a legnagyobb oktatóközpont egyesül a legnagyobb online informatikai e-learning szolgáltatóval. Hiszünk abban, hogy így még több értéket tudunk nyújtani az ügyfeleinknek most és hosszú távon egyaránt. Mindezeket figyelembe véve a jelenlegi közel 50 fős gárda bővítését tervezzük idén” – számolt be a közeljövő terveiről Nyisztor József. A Training360 az elkövetkezendő időszakban saját e-learning anyagaival bővíti a NetAcademia kínálatát, ennek első lépéseként már elérhetővé tette az otthoni munkavégzéshez segítséget nyújtó online „home office” tudásanyagát. A vállalat ezzel együtt továbbra is ingyenesen biztosít hozzáférést a NetAcademia e-learning tananyagokhoz a hazai szakiskolák informatikatanárai számára.

 

A két vállalat 2018-as auditált, főbb üzleti számai:

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09