Jelentősen nőtt a repülőgépforgalom az EB-nek köszönhetően
A koronavírus-járvány kezdete óta nem növekedett olyan látványos mértékben a repülőgépforgalom, mint az elmúlt öt napban, június 23-a és 27-e között. Mindez elsősorban a labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzéseire érkező külföldi vendégeknek köszönhető.
A budapesti légikikötő le- és felszálló forgalma különösen a Puskás Arénában megrendezett külföldi válogatottak mérkőzéseinek napján, illetve az azokat megelőző időszakokban nőtt számottevően. Június 23-án, a francia-portugál csoportmérkőzés előestéjén például megduplázódott az érkező és induló járatok száma a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, így a HungaroControl légi navigációs szakemberei 209 érkező és induló gép biztonságos közlekedését segítették. A június 27-ei holland-cseh nyolcaddöntős párbaj napján pedig a 2020-as napi forgalomnak csaknem háromszorosát, összesen 237 gépet kezelt a magyar légiforgalmi szolgálat. Mindez közel 40 százalékkal meghaladta az európai légi forgalom áramlásszervezéséért felelős Eurocontrol előrejelzését.
Kapcsolódó cikkek
- Magyarország felé is kerülnek a légi járatok a fehérorosz válság miatt
- Repülésbiztonság minden szinten
- 8 milliárd forintból újultak meg a hazai légiforgalmi irányítás rendszerei
- Karbonsemleges rendezvényekkel a zöldebb jövőért
- Már közel hatezren töltötték le a mydronespace mobilalkalmazást
- A VFR pilóták társa a levegőben: a biztos tudás
- Hazai koncepció alapján bővül Európa egyik legnagyobb összefüggő szabad légtere
- Továbbfejleszti repülésbiztonsági rendszerét a HungaroControl
- Több mint félmillióval kevesebb gépet kezelt tavaly a HungaroControl
- A HungaroControl a Quality Innovation Award nemzeti díjnyertese
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.