Az NMHH gyászolja Hankiss Ágnest
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megrendülten értesült Hankiss Ágnes haláláról. Elvesztése pótolhatatlan veszteséget jelent a hatóságnak.
Hankiss Ágnes az NMHH Médiatanácsának tagjaként 2019 decembere óta felelősségteljes és lelkiismeretes munkával járult hozzá a hatóság munkájához. Hiánya pótolhatatlan veszteséget jelent a Médiatanácsnak és az egész hatóságnak.
A médiaszabályozó testületben betöltött tagsága egy rendkívüli pálya utolsó szakaszát jelentette. A társadalomlélektan doktoraként, egyetemi oktatóként indult, majd a rendszerváltás óta folyamatosan közéleti szerepet is vállalt. Önkormányzati és parlamenti munkái mellett tagja volt a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének, vezette a Károlyi Palota Kulturális Központot, a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézetet, 2008-tól pedig a Duna Televízió Kuratóriumának elnökségi tagja is volt. Pszichológusként, politikusként és íróként is maradandót alkotott: a József Attila-díjat éppúgy megkapta, mint a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. Számos szépirodalmi és társadalomtudományi mű szerzője.
Hetvenegy évesen elhunyt munkatársunk emlékét megőrizzük!
NMHH
Kapcsolódó cikkek
- Rádiós döntések a Médiatanács ülésén
- Idén is pályázhatnak műszaki fejlesztésekre a közösségi rádiók és tévék
- Újabb budapesti körzeti rádiós frekvencia pályáztatását készíti elő a Médiatanács
- Közzétette az NMHH a 2020-as beszámolóit
- Új fővárosi körzeti rádiós pályázatot készít elő a Médiatanács
- Júniusban három budapesti rádiós frekvenciára is lehet pályázni
- Két vidéki frekvenciapályázat tervezetét fogadta el a Médiatanács
- Lezárult a Budapest 95,3 MHz-re kiírt rádiós pályázat
- A médiaszolgáltatási díjak elengedésével kapcsolatban ad tájékoztatást a Médiatanács
- Médiatanács: több mint 120 millió forint támogatás közösségi rádiók és televíziók működésére
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.