Egyensúlyt teremt a női szemlélet a mérnöki pályán

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 19. 18:58

A győri Széchenyi István Egyetem Kommunikációs és Alumni Irodája által kiírt MérNŐK Mesék pályázat lehetőséget adott az itt végzetteknek szakmai életútjuk, valamint a mérnöki pálya kihívásaira adott hölgyválaszaik bemutatására. Juracsek Ivett a pályázat különdíját érdemelte ki. Ismerjék meg történetét!

Juracsek Ivett 2019-ben végzett a győri Széchenyi István Egyetemen logisztikai mérnök szakon, csomagolási szakirányon. Tudatosan készült a mérnöki pályára, az egyetemi csomaglabor pedig a tényleges irányt is megmutatta számára. A laboratóriumban megtapasztalt gyakorlati oktatás olyan hatással volt szakmai érdeklődésére, hogy a megszerzett magas szintű tudást azóta már folyamatfejlesztő mérnökként hasznosítja egy egészségügyi segédeszközöket gyártó cég, a Coloplast csomagolói és logisztikai központjában.

 

Juracsek Ivett a folyamatfejlesztésben találta meg a mérnöki pálya szépségét. (Fotó: Horváth Márton/Széchenyi István Egyetem)

 

Már az általános iskolában is a reáltárgyak érdekelték. Tudásszomját a középiskolában matematikafakultáción csillapította, így érettségi után nem is volt kérdés számára, hogy mérnök szeretne lenni. „Úgy éreztem, hogy bármilyen irányba indulok el a mérnöki képzésen belül, nem lőhetek mellé a Széchenyi István Egyetemen. Végül a logisztika nyert, aztán a csomagolásfejlesztő szakirány kiválasztásával már körvonalazódott a szakmai jövőképem” – fogalmazott Juracsek Ivett. Kifejtette, hogy ebben jelentős szerepe volt az egyetem csomaglaborjának, ahol valódi tudást kapott, hiszen gyakorlati szempontból is megismerhette leendő szakmáját. 

 

„Az egyetem utolsó félévében a Coloplast Hungary Kft.-nél dolgoztam gyakornokként a termeléshez tartozó folyamatfejlesztő csapatban, a szakdolgozatomat is itt írtam. Az egyetem végeztével pedig maradtam a cégnél főállásban, ahol folyamatfejlesztő (lean) mérnök vagyok” – mondta el jelenlegi munkájáról a szakember. Hozzátette, hogy a diploma megszerzése óta több folyamatfejlesztési képzésen is részt vett. „Naponta foglalkozom kisebb projektekkel, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy hatékonyabb legyen a munka a termelésben, de folyamatosan viszek komplexebb és több időt igénylő fejlesztéseket is. Jelenleg egy új gépes környezet kialakítása és a hozzá tartozó munkafolyamat kidolgozása az egyik legnagyobb projekt, amiben részt veszek. Az eddigi összes rám bízott munkát nagyon izgalmas feladatnak tartottam! Mindből sokat lehetett tanulni és fejlődni.”

 

A különdíjhoz dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja gratulált Juracsek Ivettnek a pályázat lezárását jelentő ünnepségen. (Fotó: Horváth Márton/Széchenyi István Egyetem) 

 

Kérdésünkre, hogy mi volt a legpozitívabb, illetve a legnegatívabb impulzus, ami képzése vagy munkája során érte, elmondta: „Szerencsésnek érzem magam, mert kizárólag inspiráló élmények és vélemények találtak meg mind az egyetemi évek alatt, mind a jelenlegi munkahelyemen.” Kiemelte, hogy rendkívül befogadó a cég, ahol dolgozik, pályakezdő mérnöknőként számos lehetőséget kapott. A férfi mérnök munkatársak pedig örülnek a női szemléletnek, ami egyensúlyt teremt a projektekben. Juracsek Ivett, a MérNŐK Mesék pályázat idei különdíjasa végezetül hangsúlyozta: „Én imádom a munkámat! Minden mérnöki karon gondolkozó diáknak ajánlom ezt a pályát!”

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05