Így rendeltünk SZÉP-kártyával 2021-ben
Több millió rendelést fizettek idén SZÉP-kártyával a foodpanda felhasználói, derül ki a gyorskereskedelem hazai éllovasának számító vállalat adataiból. Az elmúlt 9 évben már megszokhatták a foodpanda vásárlói, hogy szabadon használhatják SZÉP-kártyájukat, hiszen a felületen elérhető éttermek 95%-a, azaz több mint 5500 hely elfogadja ezt a fizetési módot. A platform most annak járt utána, hogy milyen vásárlási szokásai vannak a foodpandás SZÉP-kártya felhasználóknak.
Hazánkban a béren kívüli juttatás egyik legnépszerűbb formája a kedvezményes adózással adható SZÉP-kártya, amely ugyanúgy működik, mint egy bankkártya. Az országszerte sok ezer helyen beváltható fizetőeszköz a foodpandán keresztül is egyre közkedveltebb - idén már nagyságrendekkel több felhasználó fizetett SZÉP-kártyával, mint egy évvel korábban. A pár hónapja márkaváltáson keresztülment foodpanda felületén - amely egy friss Ipsos reprezentatív kutatás alapján máris a legismertebb étel- és élelmiszerkiszállító márkának számít hazánkban* - már 2012 óta töretlen népszerűségnek örvend a SZÉP-kártyás fizetési mód, amit mi sem mutat jobban, mint hogy a több, mint 2 milliós megrendelői bázis idén már több millió megrendelést fizetett így.
Ugrásszerűen megemelkedett tavasszal a SZÉP-kártyás fizetések aránya
Ebben az évben eddig a legnagyobb érdeklődés májusban, júniusban és júliusban mutatkozott, amikor kiugróan, 10 százalékponttal növekedett a SZÉP-kártyás fizetések aránya a foodpanda felületén, majd ez a következő hónapokban fokozatosan visszacsökkent a korábbi szintre. Ehhez részben hozzájárult az a kormányrendelet is, amely engedélyezte, hogy 2021. április 25-től a SZÉP-kártyák birtokosai az egyes alszámlákon lévő összegeket bármely alszámlánál meghatározott szolgáltatás megfizetésére felhasználhassák.
A hét második felében élénkülnek fel a SZÉP-kártyás fizetések
Bár a különbség nem kiemelkedően nagy, általánosságban a hónap elején használják többen a SZÉP-kártyájukat (6%-kal), a héten belül pedig egyértelműen a szerda, csütörtök és a péntek a legnépszerűbb rendelési nap. Legszívesebben reggeli- és ebédrendelésre használják ezt a fizetési formát, míg estére csökken a SZÉP-kártyás fizetések aránya. Érdekes, hogy azok, akik SZÉP-kártyával fizetnek, szívesebben költenek magukra. Az elmúlt egy év adatai alapján a foodpanda felületén 6%-kal rendeltek nagyobb értékben, mint más típusú fizetési eszközt alkalmazva.
Komárom-Esztergom megyében a legnépszerűbb a SZÉP-kártyás fizetés
Érdekes megvizsgálni területi szempontból is, hogyan alakulnak a foodpandás SZÉP-kártyás fizetések. Megyei szinten Komárom-Esztergom megyében a legmagasabb az így fizetett rendelések aránya. Ezt követi Budapest, valamint Fejér és Veszprém megye. A lista végén jelenleg Békés és Csongrád megye található. A nagyobb városok közül Tatabányán, Győrben és Veszprémben a legnépszerűbb a SZÉP-kártyás fizetés.
Ingyenes kiszállítással kedveznek decemberben
A SZÉP-kártyás fizetés a téli időszakban is töretlen népszerűségnek örvend, a foodpanda pedig ezután is azon lesz, hogy minél több helyen fizethessünk kényelmesen ilyen módon. Sőt, hozzájárulva az ünnepi készülődéshez, most minden foodpandás rendelést, amit SZÉP-kártyával fizetnek, ingyenesen szállítanak ki december 30-ig. A vásárlók így a karácsonyi, bezárkózósabb időszakban is támogathatják rendeléseikkel kedvenc vendéglátóhelyeiket.
______________
*Az Ipsos kutatásáról:
Az Ipsos kutatóintézet által készített omnibusz kutatás az alábbiakat állapította meg. Arra a nyitott kérdésre, hogy milyen Magyarországon elérhető étel- és élelmiszer-házhozszállítással foglalkozó márkákat ismernek a megkérdezettek, a legtöbben a foodpandát (31%) említették. Ezt követte a 27 éves Tesco (25%), míg a NetPincér (13%) már egy hónappal a váltás után lejjebb szerepelt a sorban.
Ugyanerre a kérdésre akkor, amikor válaszlehetőségként minden hazai hálózatot felsoroltak a válaszadóknak, a NetPincér futott be az első helyre (84%) és ezt követte másodikként a foodpanda (68%). A harmadik és negyedik helyen a Tesco (66%) és az Auchan (56%) végzett.
Kapcsolódó cikkek
- Hamarosan foodpanda lesz a NetPincérből
- A foodpanda kezében a NetPincér
- foodpanda – az ételrendelések jelentős része mobileszközről érkezik
- Az orosz piac legnagyobb szereplőjét vásárolta fel a foodpanda
- Tech startup-díjat kapott a foodpanda
- Egyre népszerűbb a foodpanda mobilalkalmazása
- Tovább tart a foodpanda VB kvíz játéka
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.