A Nokia bővíti magyarországi fejlesztőkből és tesztelőkből álló csapatát

forrás: Prím Online, 2022. március 13. 12:26

Stratégiai jelentőségű és kiemelten fontos termékek fejlesztését erősíti Magyarországon a Nokia. A növekedéssel párhuzamosan növelik szabad pozícióik számát és erőteljesebb toborzásba kezdenek. Az érdeklődők különböző eseményeken ismerhetik meg a vállalatot, legközelebb március 16-án mérettethetik meg magukat a hazai szoftverfejlesztő- és tesztelő mérnökök és egyetemisták egy gamifikált kihívás keretein belül. 

A vállalat számos izgalmas pozícióval várja junior és szenior fejlesztők és tesztelők jelentkezését egyaránt – ezt erősíti az MP Solutions Kft-vel, egy IT-rendezvényekre és toborzásra szakosodott céggel indított együttműködésük. A vállalat rendezi meg a március 16-án induló eseményt is. 

 

Az online kihívás résztvevői egy virtuális vonattal utazhatnak majd az időben a Nokia korszakain keresztül, az 1865-ös papírgyári kezdetektől egészen az 5G-technológia megjelenéséig. A résztvevők az út során logikai és tesztelői feladatokat oldhatnak meg és a győztes 500 000 forintot vihet haza, de a második és harmadik helyezésekért is komoly jutalom jár. A verseny két hétig fog tartani, ezalatt bármikor lehet jelentkezni.

 

A Nokia az évek során számos ágazatban, többek között a kábel-, a gumi- és a televízióiparban ért el sikereket, majd 1991-ben bemutatta az első digitális kézi telefont, a mobiltelefonok úttörőjét. A Nokia gyártotta az első mobilt, ami támogatta az egyszerű SMS-írást. 2002-ben a cég piacra dobta az első kamerával felszerelt telefont és kulcsszerepet játszott 3G-hálózatok, majd csupán hét évvel később a 4G-hálózatok elterjedésében is. A Nokia 2011 óta élen jár a szoftver- és hálózatfejlesztésben, az 5G- és felhőalapú technológiák forradalmasítója. 

 

"Büszkék vagyunk arra, hogy magyarországi csapatunk a Nokia legjelentősebb és legeredményesebb kutatás-fejlesztési egységei közé tartozik. Az idei év nagyon izgalmas lesz számunkra, hiszen új és stratégiailag kiemelt fontosságú termékek fejlesztését erősítjük, ezért jelentősen növeljük itthoni pozícióink számát” – mondta Korényi Adorján, a Nokia rendszerintegrációért felelős vezetője.

 

„A versenyt úgy építettük fel, hogy tisztelegjünk a Nokia százhatvan éves történelme és a cég dolgozói által létrehozott technológiai áttörések előtt, miközben a résztvevők egy élvezhető, izgalmas, és időben rugalmas kihívást teljesíthetnek” – fogalmazott Fazekas Gerdy, az MPhackS divízióvezetője. 

 

A versenyre itt lehet előregisztrálni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36