Gyerekek a Széchenyi-egyetem tetején
A Széchenyi István Egyetem központi épületének tetejéről indították útjára a meteorológiai ballonokat győri és Győr környéki általános iskolások az intézmény és a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ közös programján. A ballonok a Szigetköz csücskéből egészen Csallóközig repültek.
A Mobilis Interaktív Kiállítási Központ és a Széchenyi István Egyetem SZESAT szakkollégium szekciójának szoros együttműködésének köszönhetően hosszú évek óta kínálnak izgalmas, ismeretterjesztő nyári programokat a térség vakációzó gyerekeinek. „Számunkra is komoly kihívás, hogy amit évközben felnőtt hallgatóinknak tanítunk, azt a nyár folyamán maguk a hallgatóink úgy magyarázzák el a kisiskolásoknak, hogy az nekik is érthető, egyben érdekes legyen” – mesélte az egyetemi épület tetején Dr. Vári Péter a Széchenyi-egyetem docense, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság főigazgató-helyettese, aki pár évtizede maga is e falak között vált villamosmérnökké. Hozzátette, a programok során a gyerekek olyan izgalmas témákban kalandozhatnak, mint a műholdak világa, a meteorológiai szondák működése, vagy éppen a világűr vizsgálata.
A Széchenyi István egyetem központi épületének tetejéről indították útjára a gyerekek a meteorológiai ballont. (Fotó: Májer Csaba József)
„Az Országos Meteorológiai Szolgálat támogatásával valósulhatott meg ez a program, amelynek során a gyerekek és az intézmény Távközlési Tanszékének munkatársai valamint a SZESAT szakkollégium közreműködésével három meteorológiai ballont engedtek fel. Az egyetem felújított tetőteraszáról lélegzetelállító látvány tárul elénk a városra, a folyókra, a Püspökerdőre, vagyis a kampusz páratlan környezetére. Ez már önmagában nagy élmény a gyerekeknek, hát még, amikor látják felszállni az általuk elengedett szondát” – hangsúlyozta Dr. Vári Péter. Kifejtette, a ballonok útját jeladó segítségével térképen lehet követni, és a rajtuk elhelyezett mérőeszközök segítségével számos fontos információ gyűjthető a légkör különböző rétegeinek meteorológiai változásáról.
Az akció a klímatudatosság és a fenntartható jövő témája köré épült programsorozat részeként valósult meg. A széljárásnak köszönhetően még a ballonok útja is a környezetvédelem globális fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen a szondák országhatárt átlépve különleges természeti kincsek felett repültek a Szigetköz csücskétől egészen a Csallóközig. „Bízunk benne, hogy a programmal sikerült felkeltenünk a gyerekek érdeklődését a természettudományok iránt, akik megismerhették azt is, hogy a Széchenyi István Egyetemen mennyi lehetőség várja őket, ha majd később hallgatóként visszatérnek hozzánk” – zárta a szakember.
Kapcsolódó cikkek
- Hazánk legifjabb robotépítői a Széchenyi István Egyetemen versenyeztek
- Az önvezető autók nemzetközi versenyén ezüstérmes a Széchenyi-egyetem csapata
- Ipari szimulációs szoftver segítheti az elektromobilitási kutatásokat
- Magyar diákok által fejlesztett önvezető autónak drukkolhatunk Nogaro városában
- Drónkutatás a Széchenyi-egyetemen
- A Széchenyi István Egyetem részvételével alakult meg a Megújuló Energiák Nemzeti Laboratórium
- Hagyományteremtő mezőgazdasági drónverseny a Széchenyi István Egyetemen
- Az ötlettől a vállalkozásig segíti a hallgatók útját a Széchenyi István Egyetem
- Műtéteket könnyíthet meg a széchenyis mérnök szabadalma
- Világcsúccsal nyert Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a Széchenyi-egyetem csapata
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?
A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.
Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.