Mit tegyünk, ha késik vagy törlik a járatunkat?
Ez a nyár robbanásszerűen indult, ami a repülőterek forgalmát illeti. A koronavírus-járvány után a légiforgalom dinamikus növekedése és ezzel együtt a korábban még nem tapasztalt, Európa-szerte megjelenő munkaerőhiány hatalmas kihívások elé állítja a földi kiszolgálásban dolgozókat. A COVID járvány miatt a légiforgalom drámaian visszaesett, amire a légitársaságok drasztikus létszámleépítésekkel reagáltak. Jelenleg a légiforgalom ismét a 2019-es számokat közelíti, ez pedig egyre nagyobb káoszt eredményez a csökkentett létszámmal üzemelő társaságoknál.
Hetek óta olvashatók hírek járattörlésekről vagy késéssel induló és érkező repülőjáratokról, illetve a földi kiszolgálás akadozásáról.
Budapesten a forgalmi csúcsok kezelése jelenthet kihívást, amikor rövid időn belül sok gép indul, illetve érkezik. Ez jellemzően a kora reggeli, a déli, illetve az esti/késő esti órákat jelenti.
Tekintettel arra, hogy a nemzetközi helyzet a budapesti repülőtér forgalmában és egyes utaskiszolgálási folyamatokban is érezteti már a hatását, a Budapest Airport az alábbi információkkal kíván segíteni utasainak:
Indulás a budapesti reptérről
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szerencsére nyugalom van, az indulás előtti várakozási idő a check-in pultoknál a korábbi helyzetnek megfelelő. Az utasbiztonsági ellenőrzés során a várakozási idő továbbra is maximum 10 perc, amely messze a legjobb más európai repülőterekkel összehasonlítva. Így aggodalomra semmi ok, továbbra is bátran repüljünk!
Biztosan érdemes repülni?
Ha esetleg azon gondolkodik, hogy esetleges járatkésés, - kimaradás, vagy -törlés miatt lemondaná a nyaralását, ne tegye! Csupán legyen felkészült és figyelje a friss híreket, a repülőterek és légitársaságok közösségi oldalait és érkezzen időben a repülőtérre, hogy elkerülje a felesleges káoszt és stresszt. Itthon szerencsére minden a legnagyobb rendben zajlik, nincs fennakadás. A repülőtér üzemeltetője rövid távú járatok esetén továbbra is 2 órával korábban javasolja a repülőtérre való kiérkezést. Az önkiszolgáló poggyászfeladók segítségével a repülőtéri sorban állás elkerülhető, amennyiben az adott járat esetében ez a szolgáltatás elérhető.
Mi a helyzet a járattörlésekkel és a késésekkel?
Jelenleg a járattörlések a budapesti repülőtér működését csak kis mértékben befolyásolják. Általánosságban elmondható, hogy heti szinten 10-15 járattörlés történik légitársaságoktól függetlenül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami nagyon alacsony a járatok teljes számához viszonyítva. A legtöbb esetben ez azért történik, mert más repülőtereken nem tudják kiszolgálni az adott járatot munkaerőhiány miatt, így a gép nem érkezik meg, vagy késve érkezik Budapestre.
Mit tehetünk, ha mégis törlik a járatunkat?
Az utasoknak érdemes folyamatosan figyelniük az adott légitársaság információit, ha esetleg járattörlésre kerül a sor, időben tudjanak átfoglalni másik járatra. Emellett a Budapest Airport honlapján is pontos információkat találhatunk a járatok várható indulásáról és érkezéséről, az esetleges késésekről vagy törlésekről. Ami nagyon fontos: az utasok a légitársaságokkal állnak szerződésben, ezért járattörlés és -késés esetén a légitársaságokkal kell felvenniük a kapcsolatot.
Kapcsolódó cikkek
- Így nézhet ki a tenger melletti légiközlekedés jövője
- Jön a Repülőtér éjszakája
- A Rolls-Royce és a Hyundai Motor Csoport tovább javítja a fejlett légiközlekedést
- Nemzetközi díjjal tüntették ki a HungaroControlt
- A Rolls-Royce új technológiával formálja a hibrid-elektromos repülést
- A legújabb fejlesztéseit mutatta be Madridban a HungaroControl
- A hazai mellett nemzetközi képzőbázisokkal bővül az Airwin
- Új környezetvédelmi programot indít az Air France
- Nyolcmillió forinttal segíti az ukrajnai menekülteket a HungaroControl
- A Siemens digitális ikrekkel nyúl a hidrogénhajtású repülők szárnya alá
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.