A Bosch további milliárdokat fordít jövőbeni digitalizációs projektekre

forrás: Prím Online, 2022. november 18. 12:39

A Bosch tovább folytatja a digitális átalakulást. A technológiák és szolgáltatások szállítója 2025-ig tízmilliárd eurót fordít digitalizációra és hálózatba kapcsolásra. Ennek kétharmadát ígéretes új technológiák fejlesztésére és bővítésére szánja, különös tekintettel a hosszú távú fenntarthatóságra, valamint a mobilitás és az Ipar 4.0 megoldásaira. „A Bosch minden területén komoly lehetőségeket kínál a digitalizáció” – jelentette ki Dr. Stefan Hartung, a Bosch igazgatóságának elnöke Berlinben, az idei Bosch Connected World (BCW) AIoT-iparági konferencián.

„Az ígéretes új technológiákon túl munkatársaink képzése és szakmai fejlődése is meghatározó, hiszen ma és holnap is ők jelentik az „Életre tervezve” technológiák kulcsát” – fejtette ki Hartung. A vállalatcsoport vezetője bejelentette, hogy a jövőben a Bosch az IBM-mel működik együtt a kvantum-számítástechnika területén. A cél az, hogy az elkövetkezendő tíz év során az anyagok kvantum-számítástechnikai szimulációjával találjanak helyettesítő anyagokat a szén-dioxid-semleges hajtásrendszerekben – az elektromos motorokban és az üzemanyagcellákban – alkalmazott nemesfémek és ritkaföldfémek kiváltására.

 

 

Gyorsul a fenntartható megoldások kutatása

 

A Bosch az ipari alkalmazások szempontjából különösen fontos anyagok szimulációja terén rendelkezésére álló sokévi tapasztalatát viszi az együttműködésbe, cserébe pedig az IBM-felhőn keresztül az IBM több mint húsz fejlett kvantumszámítógépből álló flottájához férhet hozzá. A kvantumszámítógépek jövőbeni generációinak segítségével a Bosch olyan módszerekkel tervezi kiszámítani az új anyagok tulajdonságait, amelyek a szükséges idő vagy az adott komplexitás következtében már nem alkalmazhatók praktikusan a hagyományos számítógépeken. Amint a távolabbi jövőben tovább nő a kvantumszámítógépek teljesítménye, már a hagyományos számítógépek számára szükséges idő töredéke alatt is lehetővé válhat, hogy következtetéseket vonjanak le az új anyagok jellemző tulajdonságairól. Az érdeklődésre számot tartó alkalmazások felkutatására szolgáló kvantum-algoritmusokon zajló munkában a Bosch és az IBM szakértőinek kutatásai is megjelennek. „Megosztjuk az IBM szakembereivel a kimondottan specifikus alkalmazási területekre szánt anyagok szimulációja során gyűjtött tapasztalatainkat, cserébe pedig mélyebb betekintést nyerünk a kvantum-számítástechnika – a hardvert is beleértve – teljesítményébe és alkalmazhatóságába. Együtt új szintre emelhetjük a kvantumszimulációt, és nemzetközi szinten is versenyelőnyre tehetünk szert” – hangsúlyozta Hartung. Az üzemanyagcellákban felhasználható új anyagokon kívül a Bosch az elektromos motorokba építhető új mágnesek iránt is érdeklődik, amelyek könnyebbek, kompaktabbak, hatékonyabbak és könnyebben hozzáférhetők. Az ilyen új anyagok várhatóan környezetkímélőbbnek is ígérkeznek az elektromos járművek fontos alapanyagának számító ritkaföldfémeknél.

 

 

A technológiai önállóság szempontjából meghatározó kvantumtechnológiák

 

A kvantumszámítógépek szoftvereit tekintve a németországi tudomány és ipar szilárd pozícióval rendelkezik az Amerikai Egyesült Államokkal és Kínával zajló globális versenyben. A piackutató intézetek is nagy lehetőséget látnak ebben a technológiában, például a Boston Consulting Group becslése szerint a kvantum-számítástechnika piacának volumene az új termékekkel és szolgáltatásokkal együtt 850 milliárd dollár is lehet a következő 15-30 évben. Ugyancsak biztatóak a kvantumérzékelő-technológia területére vonatkozó előrejelzések, a McKinsey várakozásai szerint ez a piac akár hétmilliárd dollárra is bővülhet a jövőben. „A kvantumtechnológia döntő fontosságú Európa technológiai szuverenitása szempontjából. Fontos, hogy ne más régiókra bízzuk az önálló fejlesztést, hanem új ipari alkalmazási területeket nyitva üzleti modelleket dolgozzunk ki” – emelte ki Hartung.

 

Jelenleg a Bosch mintegy 30 szakértője dolgozik a kvantumérzékelő-technológia és a kvantum-számítástechnika területein, az év eleje óta pedig egy Bosch startup cég igyekszik felgyorsítani a kvantumérzékelők megjelenését a kereskedelmi forgalomban. A Bosch kutatásai már évek óta zajlanak ezen a területen, és nemzetközi szinten is vezető szerepet tölt be. Akárcsak a kvantumszámítógépekben, a kvantumérzékelőkben is óriási lehetőség rejlik, amelyek mindeddig soha nem látott pontosságot kínálnak a hagyományos mikroelektromechanikai (Mikroelectromechanical System; MEMS) szenzorokhoz képest – belátható időn belül akár ezerszeres mérési pontosság is elérhető velük. Az orvostudományban például a kvantumérzékelők olyan neurológiai rendellenességek pontosabb és könnyebb diagnosztizálását segíthetik elő, mint az Alzheimer-kór. Akár az idegi impulzusokat is érzékelhetik majd, így mozgathatnak orvosi protéziseket, illetve a puszta gondolatvezérlést is lehetővé tehetik a virtuális valóságban. „A kvantumérzékelők szakterületén végzett tevékenységünk és az IBM szakembereivel folytatott kutatási együttműködésünk révén a legjobb értelemben véve alkothatunk „Életre tervezve” technológiákat” – mutatott rá Hartung.

 

 

Csak egy kattintásnyira a fenntarthatóság

 

A digitalizáció kínálta lehetőségek kiaknázása és a hálózatba kapcsolt világ alakításában való aktív szerepvállalás érdekében a Bosch is igyekszik megnyerni a mélyreható informatikai és szoftveres szakértelemmel rendelkező munkatársakat. A vállalat jelenleg mintegy 40 ezer szoftverszakértőt alkalmaz. A Bosch új Decarbonize Industries startup cégének munkatársai például olyan szoftvermegoldást fejlesztenek, amely az ipari vállalkozásokat segíti szén-dioxid-semlegességük megvalósításában. Ez a megoldás egy a Bosch és az EWE AG energiaszolgáltató közös fejlesztésében készülő platform, amely többek között az energiapiac, a jogi szabályzás aktuális adatai alapján segítik a vállalatokat a hosszú távú fenntarthatósági célok megvalósításában. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36